Sármány Antónia

Sármány Antónia (1976), kulturális közösségfejlesztő mentor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán néprajz szakon végzett muzeológia specializációval. Jelenleg is az egyetem levelező tagozatos hallgatója Hon- és népismeret szakon. Az újfehértói Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár alkalmazottjaként, 7 éven keresztül pedig vezetőjeként vett részt aktívan a település kulturális életében. Önkéntesként adománygyűjtést szervezett és gyermekorvosi rendelőt festett ki lelkes fiatalok segítségével. Segédkezett az Újfehértói Értéktár létrehozásának előkészületeiben, melynek két éven át elnöke is volt, illetve a nők érdekeit képviselte a települési Esélyegyenlőség programban.

Elérhetőség:

sarmany.antonia@skanzen.hu

Rózsavölgyiné Papdi Anita

Rózsavölgyiné Papdi Anita (1978), kulturális közösségfejlesztő mentor, Csongrád megye

A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán történelem-művelődésszervező szakon végzett. Szegeden a Juhász Gyula Művelődési Központban dolgozott, rendezvényszervezőként és szakkörvezetőként. 2004-től felnőttképzésben dolgozott, tanár és oktatásszervező volt. 2006-ban népi játszóházi foglalkozásvezető végzettséget szerzett. Több éves tapasztalatot szerzett rendezvények szervezésében, lebonyolításában, pályázatírásban. Szeret kézműveskedni, hobbija ékszer, ajándéktárgy, illetve bábkészítés.

Elérhetőség:

rozsavolgyinepapdi.anita@skanzen.hu 

Kékesi Eszter

Kékesi Eszter (1989), kulturális közösségfejlesztő mentor, Baranya megye

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán végzett andragógia-művelődésszervező szakirányon, valamint kulturális mediáció mesterképzési szakon 2013-ban. Diplomamunkájában átfogóan foglalkozott a felvidéki kulturális intézmények működésével, valamint a múzeumpedagógiai jó gyakorlatok bemutatásával magyarországi viszonylatban. Egyetemi tanulmányai után három évet töltött külföldön, Franciaországban, ahol csatlakozott egy nemzetközi oktatási programhoz. Az intézményben, ahol tanult, később részt vett az újonnan érkező külföldi diákok mentorálásában, segítette beilleszkedésüket és eligazodásukat az új környezetben. Visszatérve Magyarországra a Zsolnay Kulturális Negyedben dolgozott. Fontosnak tartja a helyi kulturális értékek és örökség megóvását, kutatását és bemutatását a lokális identitástudat megerősítése érdekében.

Elérhetőség:

kekesi.eszter@skanzen.hu 

Gyuris Gábor

Gyuris Gábor (1979), kulturális közösségfejlesztő mentor, Heves megye

Az egyetem elvégzése után reklám és kereskedelmi területen dolgozott, ahol a projektben való gondolkodást és tervezést sajátította el. Tanárként is dolgozik, ahol alsóbb évfolyamokon vizuális kultúrát és angolt, művészeti szakközépiskolában pedig mozgókép-készítéssel kapcsolatos tantárgyakat tanít. Részt vesz összművészeti projektek létrehozásában és megvalósításában, ezen programhoz kapcsolódó pályázatírásban. Dolgozott hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, illetve rendszeresen szervez találkozókat és nyári táborokat fogyatékkal élők közösségének. Vizuális alkotó gyakorlata mellett állította ki verseit, fényképeit, illetve rendezett kiállítást.

Elérhetőség:

gyuris.gabor@skanzen.hu

Rémik Melinda

Rémik Melinda (1979), kulturális közösségfejlesztő mentor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán végzett általános szociális munkásként. Szociális  területen dolgozott, nappali ellátás vezetőként, később a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál több évig szociális munkás munkakört töltött be. Az évek során alkalma volt megfigyelni a befogadó központban az eltérő kultúrából jövő közösségek napi működését, mechanizmusait, ahol konfliktus kezelési technikákat, és nagy fokú emberismeretet sajátított el. Munkaerőpiaci mentor munkakörben is szerzett tapasztalatot. A lovak és lovas sportok iránti szeretete inspirálta egy manapság kihalóban lévő kézműves szakma a  szíjgyártó nyerges mesterség elsajátítását, amit szabadidejében aktívan végez.

Elérhetőség:

remik.melinda@skanzen.hu

Németh Zsuzsanna

Németh Zsuzsanna, kulturális közösségfejlesztő mentor, Zala megye

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett tanító diplomát, majd a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál felsőfokú drámajáték-vezetői képesítést. Pedagógusként színjátszó csoportjaival aratott sikereket a megyében. Munkája során számos képzésben vett részt, többek között Kulturális Projektciklus Menedzsment, valamint közösségi animátor képzést is végzett. A zalaszentgróti kistérségben a mozgókönyvtári szolgáltatás megszervezésével bízták meg, a pacsai kistérségben pedig közművelődési referensként segítette a térségi Közkincs Kerekasztal munkáját. Tevékenysége nyomán született a Pacsai Közérdekű Tankatalógus. FLP és NCSSZI pályázatok szakmai vezetőjeként szerzett tapasztalatát, mint IKSZT vezető a GYEREHÁZ KÖZÖSSÉGI TÁMPONTOK című, TÁMOP 3.2.3.B-12/1 Építő közösségek projektben hasznosította. Kiváló kapcsolatteremtő képességét remekül kamatoztatta produkciós vezetőként színházi munkája során is. Igazi közösségi ember.

Elérhetőség:

nemeth.zsuzsanna@skanzen.hu

 

Illyés Irén Zsuzsa

Illyés Irén Zsuzsa (1981), kulturális közösségfejlesztő mentor, Komárom-Esztergom megye

A Kecskeméti Főiskolán szerzett pedagógus diplomát angol nyelvi területen. Munkája során az oktató-nevelő tevékenység mellett gyerektáborok és nyelvtanfolyamok szervezésével foglalkozott, angol nyelvű kapcsolattartóként pályázati projektekben működött közre. Jelenleg a győri Széchényi István Egyetem közösségi- és civil tanulmányok mesterszakos hallgatója.

Elérhetőség:

illyes.iren@skanzen.hu

Bernáth Zoltánné

Bernáth Zoltánné (1963), kulturális közösségfejlesztő mentor, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Szociálpedagógus diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Főiskolai Karán, majd ezt követően az ELTE Társadalomtudományi Karán  végzett szociálpolitikusként. Kulturális ágazatban rendezvényszervezőként, szociális területen intézményvezetőként, valamint mediátorként tevékenykedett.

Elérhetőség:

bernath.zoltanne@skanzen.hu

 

Murányi Norbert

Murányi Norbert (1978), kulturális közösségfejlesztő mentor, Heves megye

Gazdasági agrármérnök szakon szerzett diplomát Gödöllőn, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, vidékfejlesztés specializációval. Kulturális menedzser szakképesítéssel is rendelkezik. Korábbi munkái során vidékfejlesztőként a következő területeken szerzett jártasságot: európai uniós pályázati rendszerek, stratégiai tervezés, térségmarketing, közösségfejlesztés, helyi értékfeltárás, értéktárak, kulturális turizmus. Az utóbbi két évben a Herman Ottó Intézet munkatársaként helyi közösségekre fókuszáló és környezettudatos szemléletformálást célzó rendezvények megszervezésében vett részt. Magánemberként eddig több mint ötven képző-, ipar- és népművészeti időszaki tárlatot rendezett különböző vidéki helyszíneken.

 

muranyi.norbert@skanzen.hu

 

Konrád M. Dániel

Konrád M. Dániel (1994), kulturális közösségfejlesztő mentor, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Református közösségszervező, egyházi művelődésszervező szakon szerzett diplomát Sárospatakon. Jelenleg a KONFESZT Közéleti Kollégium hallgatója. Közösségfejlesztő tapasztalatokra egyházi csoportok szervezésében tett szert. Fő kutatási köre a közösségszervező szakemberek szerepének vizsgálata a vendéglátásban.

Elérhetőség:

konrad.daniel@skanzen.hu