Bejegyzések

Út Magyarországon

Országos tanulmányút-sorozat előkészületei kezdődtek meg

2017 decembere és 2018 szeptembere között Magyarország hat konvergencia régiójába indulnak tanulmányutak a Cselekvő közösségek projekt keretében, melyek 720, a szakma és a közösségfejlesztési folyamatok iránt érdeklődő szakember számára adnak térítésmentesen lehetőséget tudásuk bővítésére. Az utak célja, hogy a kulturális terület példaadó, együttműködésen alapuló jó gyakorlatait, valamint azok megvalósítóit megismertesse a szakmával.

 

Az egyenként három napos tanulmányutak során egy-egy térség mintaértékű közösségi művelődési tevékenységeire, és három térségi kulturális intézménynek – múzeum, könyvtár, közművelődési intézmény – együttműködéseire, jó gyakorlataira alapozva tarthatók koordinált szakmai programok.

 

A tanulmányutak célállomásainak meghatározásához a projekt megvalósítói a szakma valós igényeire reagálást és a közösségi alapú tervezést elengedhetetlennek tartják, s a hiteles forrásból származó ötletek, javaslatok összegyűjtésére egy, a lehetséges együttműködő intézmények képviselőit megcélzó online űrlapot állítottak össze. Olyan intézmények képviselőit szólítjuk meg az űrlappal, akik vagy a szakmai előadásokat is magába foglaló központi rendezvénynek adnak otthont, vagy valamilyen megismertetésre méltó jó gyakorlat tulajdonosai, és szívesen mutatnák be azt egy látóút egyik állomásaként. 

 

Azon intézmények képviselői, akik szívesen részt vennének a tanulmányút-sorozatban fogadó szervezetként, az alábbi linken érhetik el az űrlapot:

 

https://goo.gl/forms/iL8UY2KlJX6WkTWS2

Az űrlap kitöltése kb. 15 percet vesz igénybe.

A JAVASLATOKAT 2017. OKTÓBER 9. 24:00 ÓRÁIG LEHET ELKÜLDENI!

Szakmai műhelyen kapták meg tanúsítványaikat a mentorok

2017. április 4-én első műhelynapját tartotta a Cselekvő közösségek projekt újonnan felállt mentorhálózata. A szakmai programnak különös jelentőséget adott, hogy a mentorok a 120 órás „Felkészülés a kulturális közösségfejlesztő mentori feladatokra” című akkreditált képzés elvégzését és a sikeres vizsgát követően először találkozhattak „hivatásos” közösségfejlesztő mentorként egymással és a projektet megvalósító stábbal. A képzés sikeres elvégzéséről egy kora délutáni ünnepség keretében kapta meg tanúsítványát az ország különböző pontjairól érkezett 61 mentor.

Délelőtt a projekt három aktuális témáját feldolgozó előadások, valamint az ezekre épülő regionális műhelymunkák folytak: a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében Katona Zsuzsa tájékoztatta a részvevőket azokról a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében kiírt pályázatokról („A helyi identitás és kohézió erősítése” – TOP-5.3.1-16 és TOP-6.9.2-16), melyek nyertesei közösségfejlesztési folyamatainak támogatásában nagyban számítanak a mentorhálózat módszertani segítségére.

 

 

Nagy Magdolna megbízott igazgató (Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ) a mentorok köszöntése mellett bemutatta a projekt mérési-értékelési folyamatait segítő online dokumentációs rendszert.

 

 

Dr. Arapovics Mária, a projekt egyik szakmai vezetője (SZNM-MOKK) a kulturális közösségfejlesztő mentorok következő havi feladatairól beszélt.  

 

 

 

Pákay Viktória kommunikációs munkatárs a projekt keretében az idén hagyományteremtő céllal először megrendezett Közösségek Hetéről, valamint annak kommunikációjáról szóló tájékoztató során kiemelte, hogy a közösségi összefogást népszerűsítő 2017. május 8–14. között meghirdetett rendezvénysorozatra eddig 450 intézmény, civil szervezet vagy közösség összesen ezerkétszáz közösségi programalkalmat regisztrált.

 

 

 

Az előadások sorát dr. Arapovics Mária szakmai vezető (Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ) ismertetője zárta: bemutatta azokat a hiánypótló módszertani útmutatókat, melyek a mentorhálózat kiépülésével egy időben készültek, s amelyek a helyi közösségfejlesztéshez, az intézmények közösségi szemléletű működtetéséhez, az esélyegyenlőség növeléséhez, valamint az önkéntesek bevonásához nyújtanak szakmai segítséget.

 

A hálózat indulása előtt a mentorok 120 órás képzésen vettek részt, ahol elsajátították a kulturális közösségfejlesztés módszereit, megismerték a közművelődési, múzeumi és könyvtári terület sajátosságait, fejlesztették kommunikációs, szakmai és digitális kompetenciáikat. A képzés zárásaként a szakmai nap keretében került sor a tanúsítványok ünnepélyes átadására. A Cselekvő közösségek projektet megvalósító konzorcium vezetését képviselve dr. Cseri Miklós főigazgató (Szabadtéri Néprajzi Múzeum) és Kárpáti Árpád ügyvezető igazgató (NMI Művelődési Intézet) tartott köszöntőt. A projekt eddigi eredményeinek méltatása mellett mindkét vezető reményét fejezte ki, hogy a projekt megvalósításában tapasztalható harmonikus munkakapcsolat és együttműködés a mentorok munkakultúráját is jellemezni fogja.