Bejegyzések

Partnerségben a könyvtárral – Nemzetközi tudományos konferencia Debrecenben

Partnerségben a könyvtárral – In Partnership with Libraries – címmel nemzetközi tudományos konferenciának adott otthont Debrecen 2018. október 15-én és 16-án. Az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében megvalósuló esemény fókuszában a könyvtárak közösségépítő szerepe állt.  A konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Dr. Vitályos Eszter – európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, az Országos Széchényi Könyvtár részéről Dr. Tüske László főigazgató, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ részéről Nagy Magdolna megbízott igazgató, az NMI Művelődési Intézet részéről pedig Kárpáti Árpád, a kiemelt programok igazgatója nyitotta meg.

Dr. Vitályos Eszter államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kifejtette, hogy az uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt célja a közösségépítés- és fejlesztés elősegítése a települések és kulturális intézmények számára biztosított szakmai-módszertani támogatás révén, amelynek legjobb eszközei a képzések, szakmai műhelyek, konferenciák és a közösségfejlesztő mentorhálózat.

Dr. Tüske László főigazgató rámutatott, hogy a technológia és a digitális világ  térnyerésével az olvasási szokásaink folyamatosan változnak, emiatt a XXI. század könyvtárainak szerepe is teljesen megváltozott az elmúlt évtizedekben. A könyvtáraknak és könyvtárosoknak folyamatosan új helyzetekben, új szerepekben kell helytállniuk. Meg kell találniuk a módot arra, hogyan lehet egy elmagányosodott világban az olvasás és a könyvtár egy lehetőség a közösségfejlesztésre és közösségépítésre, miközben kihasználják a 21. század digitális lehetőségeit is.

Nagy Magdolna hangsúlyozta, hogy a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt, melynek keretében a konferencia megrendezésre kerül, a kulturális terület három nagy intézményének korábban példa nélküli összefogásával valósul meg. Röviden összefoglalta múzeumi terület eredményeit az elmúlt két évben, rávilágítva a módszertani fejlesztések, mintaprojektek és a kulturális közösségfejlesztő mentorhálózat szerepére.

Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója a szervezet országos szakmai-módszertani szolgáltatásairól, valamint annak a projektben vállalt konkrét feladatairól beszélt. Beszédében kiemelte a kapcsolódó kutatások, képzések, valamint a módszertani anyagok fejlesztésének szükségességét és jövőbeni hasznosítását.

A kétnapos konferencia alatt az együttgondolkodás fókuszában a kulturális intézmények közösségépítő, közösségfejlesztő szerepe, illetve az ezt támogató módszerek, jó gyakorlatok bemutatása állt. Legyen szó kerületi jóléti programról, közösségi múzeumról, fejlesztő biblioterápiáról, innovatív terekről, esélyegyenlőségről, a cél a közösségek építése.

Neves magyar és külföldi szakemberek részvételével több plenáris előadás is hallható volt a konferencián. A program egyik kiemelt előadója Pier Luigi Sacco, a milánói IULM egyetem Gazdaságtan, Marketing és Kreativitás Doktori Program igazgatója, aki A könyvtárak, mint társadalmi hatású színterek: a Kultúra 3.0 perspektívája témában tartott előadást.

Neil Fitzgerald, a British Library digitális kutatások vezetője A közösség elkötelezettségének növelés digitális tartalmakkal címmel osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal, dr. Arapovics Mária, a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt szakmai vezetője a konzorciumvezető Szabadtéri Néprajzi Múzeum részéről pedig bemutatta a közösségfejlesztő szakmai módszertani fejlesztéseket és kutatásokat a kulturális területen. Ezt követően a két nap alatt számos szekció előadás mellett kerekasztal beszélgetésre is sor került a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyerteseivel, akik számára a Cselekvő közösségek projekt szakmai és módszertani támogatást nyújt. A program keretében fejlesztett mintaprojekteket is megismerhettek a konferencia résztvevői, valamint a Kulturális intézmények reprezentatív felmérése kutatás eredményeit is.

A Debrecenben megrendezendő eseményre a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében kerül sor. A konferencia társszervezői a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és az NMI Művelődési Intézet.

Fókuszban a kulturális közösségfejlesztés

A kulturális közösségfejlesztés eredményeiről, valamint a múzeumok, a könyvtárak és a közművelődési intézmények települési közösségfejlesztő szerepéről tartott konferenciát a Szabadtéri Néprajzi Múzeum az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karával partnerségben 2018. június 11-én az ELTE TÁTK Tanácstermében. A konferenciát a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt keretében rendezték meg, ahol a projektgazda Szabadtéri Néprajzi Múzeum és konzorciumi partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet, valamint meghívott szakemberek mutatták be a kulturális közösségfejlesztés módszereit, jó gyakorlatait. Az egyetem képviselői a közösségfejlesztő szakmát, valamint a közösségi és civil tanulmányok MA képzés munkaerő-piaci hasznosulását helyezték fókuszba.

A közösségfejlesztő hiányszakma lett Magyarországon. Az uniós források több száz településen teszik lehetővé közösségfejlesztő program elindítását, ugyanakkor kevés a képzett szakember. Idén már volt az ELTE Társadalomtudományi Karának „Közösségi és civil tanulmányok” MA képzésén olyan felvételiző, aki a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt és a településfejlesztési programok hatására jelentkezett egyetemi képzésre, miközben a támogatási programok most indulnak. A konferenciát Dr. habil. Juhász Gábor, az ELTE TÁTK dékánja nyitotta meg. Ezt követően a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projektet lebonyolító konzorciumi intézmények vezetői: Dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet szakmai igazgatója és Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet igazgatója kiemelték a Cselekvő közösségek projekt legfontosabb eredményeit, beszéltek az országos mentorhálózatról, képzésekről, kutatásokról, módszertani fejlesztésekről.

A muzeális és közművelődési intézmények, valamint a könyvtárak szerepét a települési közösségfejlesztő folyamatokban a projekt szakmai vezetői, dr. habil. Arapovics Mária (SZNM–MOKK), Dóri Éva (NMI Nkft.) és Fehér Miklós (OSZK Könyvtári Intézet igazgatója) ismertette, hangsúlyozva a kulturális közösségfejlesztés identitáserősítő szerepét, a kultúra közösségformáló erejét és lehetőségeit. Nagy Magdolna, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ mb. igazgatója bemutatta a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás szakmai-módszertani kiadványait, köztük a Múzeumi iránytű legújabb, témához kapcsolódó kötetét, majd  ismertette a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat céljait és eredményeit.

Délután a Cselekvő közösségek projekt keretében megvalósuló Korlenyomat – Taliándörögd kincsei című mintaprojekt, valamint Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatott jászapáti és pécsi közösségfejlesztő projektek mutatkoztak be.  A plenáris előadásokat Dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese foglalta össze. Ezt követően a résztvevők módszertani műhelymunka keretében gyakorlatban is megismerhették a közösségfejlesztés, az esélyegyenlőség és az intézményi önkéntesség módszertanát a fejlesztők vezetésével.

A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) kiemelt európai uniós projekt 2016 szeptemberében indult el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ vezetésével, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumi együttműködésében. A muzeális, a közművelődési és a könyvtári terület három országos szakmai központja közösen dolgozik azon, hogy a közösségfejlesztés eszközeivel növeljék a társadalmi aktivitást, a közösségi szerepvállalást, az intézmények nyitottságát és hozzájáruljanak az esélyegyenlőség erősítéséhez. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból három milliárd forinttal támogatott kiemelt projekt 2019. szeptember 15-ig tart.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán végzett szakemberek közül többen a Cselekvő közösségek projekt munkatársai, mentorai, a szak oktatói közül többen szakértői és kutatói a projektnek, ez is mutatja az EFOP-projekt és az ELTE TÁTK együttműködésének fontosságát.

           

Jelentkezzen még ma a Fókuszban a kulturális közösségfejlesztés konferenciára!

partnerségben a “Cselekvő Közösségek” projekt és az ELTE TÁTK

Kulturális közösségfejlesztés gyakorlata – ingyenes közművelődési szakmai továbbképzés indul Székesfehérváron

Ingyenes akkreditált közösségfejlesztő képzés indul a Cselekvő közösségek (EFOP 1.3.1-15-2016-00001) projekt keretein belül az NMI Művelődési Intézet szervezésében 2018. januártól. A „Kulturális közösségfejlesztés gyakorlata” 60 órás közművelődési szakmai továbbképzésen a Közép-magyarországi régión kívül működő kulturális intézményben – közösségi művelődési, könyvtári, múzeumi valamint összevont intézményekben – vagy kulturális civil szervezetben dolgozó, felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakemberek vehetnek részt.

A képzés során a résztvevők megismerkednek a Cselekvő közösségek (EFOP 1.3.1-15-2016-00001) projekt céljaival és eredményeivel, képessé válnak a kulturális partnerség, a közösségfejlesztés és a kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására, jártassá válnak a társadalmiasított intézményi modellek és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, elsajátítják az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit. Megismerik, és a gyakorlatban is hasznosítani tudják a közösségi részvétel lépéseit, a Stakeholder-elemzést vagy a változásmenedzsmentet.

A 60 órás (bentlakásos), összesen nyolc oktatási napon, 3+3+2 oktatási napra ütemezett képzésen a résztvevők az elektronikus oktatási anyagok mellett szállást és étkezést is térítésmentesen kapnak. A várható csoportlétszám kétszer 20-25 fő.

Képzés indításának várható időpontja: 2018. január 16.
Helyszín: Székesfehérvár
Tervezett képzési napok: 2018. január 16.,17.,18., 2018. január 30.,31., február 1., 2018. február 14.,15.
Jelentkezési határidő: 2018. január 8. 16:00

 

Jelentkezési lap

Letölthető szórólap

 

A képzéssel kapcsolatos bővebb információ: csoka.eszter@nminkft.hurocskar.vivien@nminkft.hu

A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás című, EFOP-1.3.1-15-2016-00001 számú projekt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchenyi Könyvtár konzorciumi együttműködésében valósul meg.

Már angol nyelven is elérhető a közösségfejlesztés útmutató

Angol nyelven is elérhető és letölthető a Közösségfejlesztés módszertani útmutató, amely a Cselekvő közösségek projekt módszertani-szakmai munkájának eredményeképpen jött létre, és jelent meg könyv formájában 2017 októberében.

Az útmutató a kulturális közösségfejlesztési folyamatok megalapozását segíti, és a „Helyi identitás és kohézió erősítése” című Terület- és Településfejlesztési Operatív Program nyertes településeinek, helyi közösségek munkatársainak, szakembereinek, intézményeknek, szervezeteknek nyújt módszertani-szakmai segítséget. Tisztázza a közösségfejlesztés fogalmát és folyamatát, bemutatja, hogyan lehet a helyi értékeket, erőforrásokat, hagyományokat feltárni, mit jelent a közösségi tervezés vagy a helyi cselekvési terv, melyek a helyi nyilvánosság fórumai, melyek az intézményi, ágazati együttműködések kialakításának alapelvei.

Az útmutató végén található Fogalomtár a közösségfejlesztés értelmezéséhez szükséges további fogalmak megértéséhez ad segítséget.

 

A Közösségfejlesztés módszertani útmutató mellet további módszertani segédletek is elérhetők és letölthetők, melyek a közösségfejlesztői folyamatok méréséhez, értékeléséhez, az intézmények társadalmiasításához, valamint az esélyegyenlőség növeléséhez nyújtanak szakmai segítséget.

 

community_development_methodological_guide

Hiánypótló módszertani útmutatók a kulturális közösségfejlesztés támogatására

Elkészültek és már online is letölthetők azok a hiánypótló módszertani útmutatók, amelyek a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat foglalják össze, és a kulturális közösségfejlesztési folyamatok megalapozását szolgálják. Hosszú munka zárult le, ami még 2016 szeptemberében kezdődött hat munkacsoportok megalakulásával, a kulturális ágazat legjobb szakembereinek bevonásával. A munkacsoport tagjai összesen négy alkalommal találkoztak, hogy közösen gondolkodva megalkossák a szakmai anyagokat. Ezt követően decemberben egy szakmai műhelynapon vitatták meg a szakértők az útmutatók tartalmi elemeit. A továbbfejlesztett módszertanokat március 6-án szakmai szervezetek bevonásával, társadalmi egyeztetés keretében mutattuk be a széles szakmai közönségnek.

A szakmai-módszertani útmutatók a helyi közösségfejlesztéshez, a közösségfejlesztői folyamatok méréséhez, értékeléséhez, az intézmények társadalmiasításához, valamint az esélyegyenlőség növeléséhez nyújtanak szakmai segítséget

 

 

Kulturális közösségfejlesztési mentorhálózat kezdi meg munkáját

A közösségek jobb társadalmi részvételét segítik a mentorok

 

61 kulturális közösségfejlesztő mentor vette át tanúsítványát 2017. április 4-én a Skanzenben, a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) projekt keretében, miután elvégezte a „Felkészülés a kulturális közösségfejlesztő mentori feladatokra” című akkreditált képzést.  A projekt fontos pillére a felkészült szakemberekből – mentorokból – álló támogató hálózat, amely közvetlenül, helyben nyújt módszertani segítséget a helyi közösségeknek, intézményeknek az ország 18 megyéjében. A Cselekvő közösségek a kulturális ágazat országos fejlesztőprojektje, mely a múzeumi, közművelődési és könyvtári terület egyedülálló összefogásával, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumában, 3 milliárd forintos európai uniós támogatással valósul meg.

 

A mentorok fő feladata, hogy segítsék a közösségi kezdeményezések és új kapcsolatok létrehozását, ösztönözzék a kulturális életben való részvételt, bátorítsák a civil kezdeményezéseket, módszertani segítséget nyújtsanak a települések értékeinek feltárásához. Emellett közreműködnek a helyi cselekvési tervek elkészítésében, s ezáltal hozzájárulnak a közösség kezdeményező- és cselekvőképességének erősödéséhez. Szakmai-módszertani támogatást nyújtanak az intézmények közösségi szemléletű működtetéséhez, ahhoz, hogy munkájukat, szolgáltatásaikat még hatékonyabban igazítsák a közösség igényeihez – azaz az intézmények társadalmiasításához. 

 

A területi alapon szervezett kulturális közösségfejlesztő mentorhálózat komoly segítséget jelent a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „A helyi identitás és kohézió erősítése” (TOP-5.3.1-16 és TOP 6.9.2-16) című, közösségfejlesztési célú pályázat nyertesei számára.

 

A mentorhálózat kiépülésével egy időben elkészültek azok a hiánypótló módszertani útmutatók, amelyek a helyi közösségfejlesztéshez, az intézmények társadalmiasításához, az esélyegyenlőség növeléséhez, valamint a közösségfejlesztői folyamatok méréséhez, értékeléséhez nyújtanak szakmai segítséget.

 

A hálózat indulása előtt a mentorok 120 órás képzésen vettek részt, ahol elsajátították a kulturális közösségfejlesztés módszereit, megismerték a közművelődési, múzeumi és könyvtári terület sajátosságait, fejlesztették kommunikációs, szakmai és digitális kompetenciáikat. Az elméleti oktatás mellett gyakorlati ismeretekre is szert tettek. A képzés zárásaként április 4-én tanúsítványokat adtak át a mentorok számára a Cselekvő közösségek projektet megvalósító konzorcium vezetői és szakmai vezetői – Dr. Cseri Miklós főigazgató (Szentendrei Néprajzi Múzeum), Kárpáti Árpád ügyvezető igazgató (NMI Művelődési Intézet), Nagy Magdolna mb. igazgató (Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ), Dr. Arapovics Mária (SZNM – szakmai vezető), Beke Márton (NMI Nkft. – szakmai vezető) és Fehér Miklós (OSZK – szakmai vezető).

 

A 18 megyében működő mentorhálózat kialakításával és a közösségfejlesztő folyamatok megalapozását szolgáló szakmai-módszertani útmutatók elkészültével a Cselekvő közösségek projekt fontos mérföldköve teljesült.

 

Események

A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata II.

A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata 60 órás, térítésmentes, akkreditált képzés kulturális szakemberek számára   

A képzés célja, hogy a részvevők elsajátítsák a közösségfejlesztés alapismereteit, és képessé váljanak kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására. A megszerzett kompetenciák birtokában a szakemberek jártasságot szereznek a társadalmiasított intézményi és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, illetve megismerik az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit.

A képzésről bővebben itt olvashat

A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata I.

A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata 60 órás, térítésmentes, akkreditált képzés kulturális szakemberek számára   

A képzés célja, hogy a részvevők elsajátítsák a közösségfejlesztés alapismereteit, és képessé váljanak kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására. A megszerzett kompetenciák birtokában a szakemberek jártasságot szereznek a társadalmiasított intézményi és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, illetve megismerik az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit.

A képzésről bővebben itt olvashat