Bejegyzések

Már csak korlátozott létszámban fogadunk jelentkezéseket a februári képzésünkre

Már csak korlátozott létszámban fogadunk jelentkezéseket  “A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata” című képzésre. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében megvalósuló szakmai továbbképzés február 12-én indul.

A  képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a Cselekvő közösségek projektet, elsajátítsák a közösségfejlesztés alapismereteit, és képessé váljanak a kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására. A megszerzett kompetenciák birtokában a szakemberek jártasságot szereznek a társadalmiasított intézményi és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, illetve megismerik az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit.

 

A képzés időtartama: 60 óra

 A képzés időpontja, képzési napok: 2018. február 12-15. és 19-22.

Helyszín:

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

 

A képzésen a Közép-magyarországi régión kívüli kulturális intézményben vagy kulturális civil szervezetben közösségfejlesztési feladatokat végző múzeumi, közművelődési, könyvtári, illetve egyéb kulturális területen dolgozó, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek vehetnek részt.

 

A képzéseket Európai Uniós forrásból valósítjuk meg, a résztvevők számára térítésmentesek, akiknek szállást és étkezést is ingyenesen biztosítunk a képzési napokon.

 

A képzés sikeres teljesítésével megszerezhető dokumentum: tanúsítvány.

 

A képzésről bővebben: https://cselekvokozossegek.hu/kepzes/kulturalis-kozossegfejlesztes-gyakorlata/

 

Regisztrációitt

 

További információ:

Palló Imola: pallo.imola@sznm.hu, 06 70 456 9439

Czuppon Lilla: czuppon.lilla@sznm.hu, 06 70 455 6866

 

 

Hiánypótló módszertani útmutatók a kulturális közösségfejlesztés támogatására

Elkészültek és már online is letölthetők azok a hiánypótló módszertani útmutatók, amelyek a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat foglalják össze, és a kulturális közösségfejlesztési folyamatok megalapozását szolgálják. Hosszú munka zárult le, ami még 2016 szeptemberében kezdődött hat munkacsoportok megalakulásával, a kulturális ágazat legjobb szakembereinek bevonásával. A munkacsoport tagjai összesen négy alkalommal találkoztak, hogy közösen gondolkodva megalkossák a szakmai anyagokat. Ezt követően decemberben egy szakmai műhelynapon vitatták meg a szakértők az útmutatók tartalmi elemeit. A továbbfejlesztett módszertanokat március 6-án szakmai szervezetek bevonásával, társadalmi egyeztetés keretében mutattuk be a széles szakmai közönségnek.

A szakmai-módszertani útmutatók a helyi közösségfejlesztéshez, a közösségfejlesztői folyamatok méréséhez, értékeléséhez, az intézmények társadalmiasításához, valamint az esélyegyenlőség növeléséhez nyújtanak szakmai segítséget

 

 

Kulturális közösségfejlesztési mentorhálózat kezdi meg munkáját

A közösségek jobb társadalmi részvételét segítik a mentorok

 

61 kulturális közösségfejlesztő mentor vette át tanúsítványát 2017. április 4-én a Skanzenben, a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) projekt keretében, miután elvégezte a „Felkészülés a kulturális közösségfejlesztő mentori feladatokra” című akkreditált képzést.  A projekt fontos pillére a felkészült szakemberekből – mentorokból – álló támogató hálózat, amely közvetlenül, helyben nyújt módszertani segítséget a helyi közösségeknek, intézményeknek az ország 18 megyéjében. A Cselekvő közösségek a kulturális ágazat országos fejlesztőprojektje, mely a múzeumi, közművelődési és könyvtári terület egyedülálló összefogásával, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciumában, 3 milliárd forintos európai uniós támogatással valósul meg.

 

A mentorok fő feladata, hogy segítsék a közösségi kezdeményezések és új kapcsolatok létrehozását, ösztönözzék a kulturális életben való részvételt, bátorítsák a civil kezdeményezéseket, módszertani segítséget nyújtsanak a települések értékeinek feltárásához. Emellett közreműködnek a helyi cselekvési tervek elkészítésében, s ezáltal hozzájárulnak a közösség kezdeményező- és cselekvőképességének erősödéséhez. Szakmai-módszertani támogatást nyújtanak az intézmények közösségi szemléletű működtetéséhez, ahhoz, hogy munkájukat, szolgáltatásaikat még hatékonyabban igazítsák a közösség igényeihez – azaz az intézmények társadalmiasításához. 

 

A területi alapon szervezett kulturális közösségfejlesztő mentorhálózat komoly segítséget jelent a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „A helyi identitás és kohézió erősítése” (TOP-5.3.1-16 és TOP 6.9.2-16) című, közösségfejlesztési célú pályázat nyertesei számára.

 

A mentorhálózat kiépülésével egy időben elkészültek azok a hiánypótló módszertani útmutatók, amelyek a helyi közösségfejlesztéshez, az intézmények társadalmiasításához, az esélyegyenlőség növeléséhez, valamint a közösségfejlesztői folyamatok méréséhez, értékeléséhez nyújtanak szakmai segítséget.

 

A hálózat indulása előtt a mentorok 120 órás képzésen vettek részt, ahol elsajátították a kulturális közösségfejlesztés módszereit, megismerték a közművelődési, múzeumi és könyvtári terület sajátosságait, fejlesztették kommunikációs, szakmai és digitális kompetenciáikat. Az elméleti oktatás mellett gyakorlati ismeretekre is szert tettek. A képzés zárásaként április 4-én tanúsítványokat adtak át a mentorok számára a Cselekvő közösségek projektet megvalósító konzorcium vezetői és szakmai vezetői – Dr. Cseri Miklós főigazgató (Szentendrei Néprajzi Múzeum), Kárpáti Árpád ügyvezető igazgató (NMI Művelődési Intézet), Nagy Magdolna mb. igazgató (Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ), Dr. Arapovics Mária (SZNM – szakmai vezető), Beke Márton (NMI Nkft. – szakmai vezető) és Fehér Miklós (OSZK – szakmai vezető).

 

A 18 megyében működő mentorhálózat kialakításával és a közösségfejlesztő folyamatok megalapozását szolgáló szakmai-módszertani útmutatók elkészültével a Cselekvő közösségek projekt fontos mérföldköve teljesült.