Bejegyzések

Példás szervezés a Közösségek Hetén – Ozora és Nádasd is büszkélkedhet

 

Kivételes programösszeállítással büszkélkedhet több település is az országban. Az intézmények, szervezetek, közösségek néhány helységben úgy készültek a Közöségek Hete rendezvénysorozatra, hogy a hét minden napjára jusson egy-egy esemény.

 

Ozora

Óriási lendülettel készült a Közösségek Hetére Ozora. A faluban működő valamennyi civil szervezet, klub, kör és kulturális intézmény, valamint az önkormányzat azon volt, hogy a hét minden napjára jusson helyi Közösségek Hete program.

Hétfőn az Idősek klubja „randevúzott” a polgárőrséggel, kedden a Roma Színkör tagjai ozorai népviseletben járták az utcákat, valamint kisfilmeket vetítettek a helyi hagyományokról (pillekészítés, szüreti felvonulás, tollfosztás). Szerdán helyi alkotásokkal nyitották meg a kézműves kiállítást, a falu ovisai és iskolásai pedig kivétel nélkül kipróbálhatták, milyen jó móka az agyagozás.

 

Csütörtökön “Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk” címmel fotókiállítást rendeztek a Petőfi Sándor Művelődési Házban, pénteken zumbások ropták a táncot népdalokra a piactéren, szombaton pedig történelmi túrára indulhatnak az érdeklődők a Roma Kisebbségi Önkormányzat szervezésében.

 

 

 

 

Nádasd

„Hétdombi szomszédolás” a szlogenje a nádasdi programsorozatnak. A Borostyánkő út mellett fekvő település közösségei szintén minden nap megvalósítanak egy-egy Közösségek Hete programot. Az eseménysorozat fő szervezője az Együtt Nádasdért Egyesület tagja, Földes Tímea.

A falu közösségei egymás háza táján szomszédolnak, és vendégül látják egymást. A lakosok is megismerhetik a közösségek munkáját, és ellátogathatnak a falu múzeumába is. Az általános iskola diákjai a művelődési házban tartották meg nyílt táncfoglalkozásaikat Varga Antal táncpedagógus vezényletével. Érdekesség, hogy a falu iskolásainak több mint a fele népi táncol.

A táncos lábú nádasdi fiatalok a szentgotthárdi magán művészeti iskola Partium Armi csoportjának válogatott tagjait is adják. A faluban szombaton is lesz „botladozás”, azaz táncos vigadalom!