Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 7.

Közel kilencszáz programot kínál a május 8-án induló Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melynek célja az összetartozás és a közösségi élmények ünneplése. Ennek szellemében színes és értékes élményeket nyújtó rendezvényekkel várunk minden érdeklődőt országszerte, egészen május 14-ig.

 

A Veszprém megyei Zirci Ciszterci Apátság épület- és freskócsodáit, arborétumának sokszínű flóráját a Közösségek Hete programsorozat 4 napon át, egy-egy különlegességgel mutatja be az érdeklődőknek. Május 9-e a természetkedvelőké: arborétumi szakvezetéssel és az angolkert növényvilágának bemutatójával várja az érdeklődőket a főkertész. Május 10-én ciszterci szerzetes kalauzolja az odalátogatókat a barokk bazilikában, másnap pedig a templomtoronyba invitálnak harangmustrára. Május 12-én a könyvbarátok megtekinthetik a Vörös-tornyot, megismerhetik Zirc történetét és a Ciszterci Műemlékkönyvtár érdekességeit.

 

Hol? Zirci Ciszterci Apátság, Zirc, Veszprém megye

Mikor? 2017. május 9-12.

 

A Csornai Múzeum színes programokkal igyekszik megmutatni, hogy kilépett elefántcsonttornyából és mindenkit szeretettel vár. A hét első fele a kisebbeké, hiszen fontos céljuknak tekintik, hogy már az óvodásokat is lelkes múzeumbaráttá, később pedig tudatos múzeumlátogatóvá tegyék, amiben a 2015 óta működő múzeumpedagógiai foglalkozásaik segítenek. Később a múzeum három szakköri csoportja (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csornai Támogató Csoportja, a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Fogyatékosok Napközi Otthona, valamint a magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékos Személyek Napközi Otthona) mutatkozik be formációs táncokkal, színpadi játékkal és dalcsokorral. Céljuk, hogy megmutassák, mit jelent számukra a múzeum, és miként járul hozzá életminőségük javulásához. Végül pedig bemutatkozik a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata, akik a magángyűjteményekben fennmaradt, többnyire rendszerezetlen helyi írott és tárgyi emlékek megmentését, őrzését tűzték ki célul – ezek egy részét a közönség számára is bemutatják egy minitárlaton.

 

Hol? Csornai Városi Művelődési Központ és Könyvtár Közérdekű Muzeális Kiállítóhely (Kazettás díszterem), Csorna, Győr-Moson-Sopron megye

Mikor? 2017. május 9-11. és május 13.

 

A Közösségek Hete rendezvénysorozathoz az Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Községi Könyvtár is kapcsolódik, ez az intézmény szervezi Segesd kulturális és közösségi életét. Május 9-én, az egyik ilyen közösség – a segesdi Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület 20-ik születésnapját megünnepelve, történetüket és közösségi életüket bemutató – kiállítással várja az érdeklődőket, „Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk – közösségünk egykor és ma” címmel. Május 11-én történelmi „séta” során ismerhetik meg a vendégek Segesd jelentős történelmi eseményeinek helyszíneit a római kortól a honfoglaláson át, IV. Béla királyunk korán keresztül egészen a XX. század közepéig. A segesdiek számára valószínűleg május 12-e lesz a legszebb nap a Közösségek Hetén, ugyanis ekkor adják át a múzeum által alapított „Kiváló közösségépítő” címet.  A kitüntetésre érdemes személyt internetes szavazáson választja ki a közönség.

 

Hol? Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Községi Könyvtár, Segesd, Somogy megye

Mikor? 2017. május 9. és május 11-12.

 

 A Hajdú-Bihar megyei Ebesen, a Közösségek Hete programsorozat egyedülálló lehetőséget biztosít a település számára, hogy megmutassák a községükben működő, különböző cselekvési körű, egyben eltérő korosztályt is magába foglaló közintézmények, civil szervezetek, hogy hogyan tudnak együttesen betekintést nyújtani egymásnak és a nagyközönségnek a hétköznapi életükbe. Céljuk, hogy egymást bevonva, aktívan részt vegyenek egymás tevékenységében. Május 8-án a Könyvtár és Múzeum épületében nemcsak az érdeklődőket aktivizálják, hanem múzeumuk kemencéjét is – egy közös sütés-főzés erejéig. Május 12-én pedig a egy „digitális időszalag” segítségével felelevenednek Ebes elmúlt évtizedei.

 

Hol? Községi Könyvtár és Széchényi Ferenc Tájmúzeum, Ebes, Hajdú-Bihar megye

Mikor? 2017. május 8. és május 12.

 

A FÉSZEK–Fiatalok és Szépkorúak Egymásért Közösségépítő Egyesületet 2015-ben tíz elszánt és lelkes écsi lakos alapította. A legfőbb cél, hogy közösséget teremtsenek a községből. Az alapító tagok és a a településen élők különböző gyökerűek, egymást segítve igyekeznek elfogadóbbá, egymásért kiálló közösséggé válni. Helytörténeti mesepályázattal, rajzpályázattal, napközis táborral, helyi amatőr kézműves kiállítás szervezésével és közösségi gyógynövénykert létesítésével járulnak hozzá a közösségépítéshez. A Közösségek Hetén minden napra jut program: helytörténeti fotókiállítást és túrát szerveznek; a „Gyüttmentek bemutatkozó estjé”-vel és KiMitTud vetélkedővel készülnek. A „Fogadj örökbe egy nagyit/egy családot” programmal a fiatal családokat és az idősebb korosztályt közelítik egymáshoz. A helyi fiatal generáció pedig „A mi közösségünk hete” címmel a a hét eseményeiről készített dokumentációt mutatja be az érdeklődőknek.

 

Hol? FÉSZEK – Fiatalok és Szépkorúak Egymásért Közösségépítő Egyesület, Écs, Győr-Moson-Sopron megye

Mikor? 2017. május 8-14.

 

A csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtár közössége havi rendszerességgel tart felolvasó esteket az „Olvassunk együtt” programsorozat keretében. A hat éve működő rendezvénysorozat és a felolvasóközösség célja, hogy az olvasni szerető közönséget összehozza, illetve próbálja népszerűsíteni az olvasást elsősorban magyar, de külföldi írók, költők művei által is. Május 12-én a Közösségek Hete rendezvénysorozaton a felolvasóest témái a tavasz és az anyák napja lesz. E témakörökből választanak verseket, novellákat, regényrészleteket a felolvasók és osztják meg a hallgatósággal. A több mint 20 éve alakult Díszítőművészeti szakkört a kézműves munkák iránti tisztelet, a hagyományok felelevenítése és azok ápolása fogja össze azon túl, hogy minden egyes foglalkozás családias légkörben zajlik. A szakkör heti egy alkalommal tart foglalkozásokat, ahol különböző technikákat tanítanak, többek között szövést, gyöngyfűzést, horgolást, tűzzománcozást, üvegékszer-készítést, azsúrozást vagy rábaközi hímzést. A kézműves szakkör a lehetőségek tárháza: gondolkodni, tervezni és alkotni tanít, az itt elkészült „alkotások” pedig igazi értékké válnak. A Közösségek Hete program során éppen ezt az érzést szeretnék megosztani minden érdeklődővel.

 

Hol? Csornai Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Csorna, Győr-Moson-Sopron megye

Mikor? 2017. május 9. és május 12.

 

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén!