Kama, lecsó és folt hátán folt – Borsod megyei programszemezgető

Színes programlehetőségek várták a látogatókat a Közösségek Hete alkalmával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken. Több rendezvényt is hagyományteremtő céllal hívtak életre a szervezők. Azt szeretnék, ha közösségük egyre bővülne, és minél több embert vonzana hétről hétre – nem csak a Közösségek Hetén.

 

Kamabajnokságot rendeztek május 10-én a Közösségek Hete keretében Miskolcon. Az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület az általános iskolások körében hirdette meg a bajnokságot. A kama egy Miskolchoz köthető labdajáték. A játékot az egyesület tagjai hosszas kutatómunka eredményeként állítottak össze, újraélesztve ezzel a játékot. (Játékszabály: http://kamaprojekt.hu/jatekszabaly/ – a szerk.)

 

Várandóssággal, gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők a hét minden napján Miskolcon. A Holdam Egyesület a Közösségek Hete keretében tartja a Születés hetéhez kapcsolódó rendezvényeit. Május 10-én a “Szülés bábával – beszélgetés Béres Edina bábával” eseményen az otthonszülés lehetőségéről kaptak hasznos tanácsokat az érdeklődők a Holdam udvarban.

 

A gyermekek fejlesztésében közreműködő civil szervezetek munkájáról, lehetőségeiről beszélgettek Emőd, Mályi, Nyékládháza, Miskolc, Szirmabesenyő óvodai intézményeinek alapítványaik képviselői Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban május 10-én. Megtekintették a Cseperedők Egészségéért Alapítvány által hirdetett gyermekrajz pályázatra beérkezett alkotásokat is. Ötletekkel, jövőbeli tervekkel és a találkozó rendszeressé tételének szándékával zárták a programot. 

 

A “Varrjunk együtt” program keretében találkoztak a Folt Hátán Folt klub tagjai, s mutatkoztak be a Közösségek Hete látogatóinak kedden a kazincbarcikai Mezey István Művészeti Központban. A különböző maradék textil darabok ajándéktárgyak, használati, vagy lakberendezési darabként születnek újjá a kreativitásnak, türelemnek és ügyességnek köszönhetően.

 

“Az ajtó nyitva, lépj be rajta!” – szólt a felhívás, amely a szikszói könyvtárba invitálta a látogatókat. Mező István, az oktatási és kulturális bizottság elnöke a megnyitón többek között arról is beszélt, hogy Szikszó város elköteleződött a Közösségek Hete értékeihez. Az Abigél Művészeti Iskola tanulóinak produkcióit követően az érdeklődők bejárták a könyvtár épületét.

 

Játékos formában ismerhették meg a magyar nyelv szépségeit az általános iskolások a mezőkeresztesi Tahy Olga Városi Könyvtárban. Nyelvi fejtörőket oldottak meg, például úgynevezett említőnevekből kellett kitalálniuk, hogy ki volt a haza bölcse, a legnagyobb magyar, vagy éppen a vezérlő fejedelem. A gyerekek hamar ráéreztek a játék ízére, és a nehéz kérdéseket is gyorsan megválaszolták.

 

Az anyanyelvet népszerűsítették a Miskolc melletti Kistokajban. Rendhagyó nyelvtani foglalkozást tartott az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér a nyolcadikos diákoknak. A tanulók különleges nyelvi licitjátékon vehettek részt az anyanyelvápolás jegyében. A programon palindromokkal, anagrammákkal játszhattak a fiatalok, persze voltak olyan feladatok is, ahol a szavak szinonimáit kereshették. A tréfás, de ugyanakkor gondolkodtató feladatokat játszi könnyedséggel válaszolták meg a leleményes ifjak.

 

A fotózás iránt érdeklődők a képkészítés folyamatába nyertek betekintést a Kamara Fotókör klubfoglalkozásán Kazincbarcikán, a Mezey István Művészeti Központban. A foglalkozás keretében megnyitották az “Akkor és most” fotókiállítást, amelyen a városi épületeket sok évtizeddel ezelőtt készült fotói láthatóak a mai képek mellett.

 

Közösségi kertet gondoz a Pro Cserehát Egyesület Edelényben. A Pro lecsó elnevezésű program keretein belül megismerhették az érdeklődők azt a vegyszermentes technológiát, amelyet a földterületen a kerti növények termesztésére alkalmaznak. Az óvodások interaktív bemutatón ismerkedhettek meg a konyhaasztalra kerülő növények gondozásának folyamatával. A gyerekek magokat vetettek, és kipróbálhatták a palántázást is.

 

A szikszói Kertmúzeumban Zsiga László helytörténeti gyűjteménye és a paraszti gazdálkodás eszközeit bemutató összeállítása fogadta a látogatókat. Négy évtizedes gyűjtő munkájának eredményeként a kert és a bemutató épületek is telis-tele vannak a népi élet eszközeivel, amelyet az itt rendezett találkozókon szívesen megoszt a vendégekkel. Zsiga László munkájának elismeréseként a helybéliek népes serege előtt vehette át a “Kiváló közösségépítő” címet.