Háromszázhuszonöt település vett részt a Közösségek Hetén

Rendkívül sikeres programsorozat valósult meg a Közösségek Hete keretében az ország számos pontján. Csaknem kilencszáz rendezvény között válogathattak az érdeklődők a 2017. május 8. és 14. között meghirdetett rendezvénysorozat programkínálatából.

A Közösségek Hete olyan programoknak adott teret, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre. Az intézmények, civil szervezetek, közösségek szakmai és közönségprogrammal egyaránt regisztráltak a Közösségek Hetének valamely napjára.

Összesen 545 regisztráció született a Közösségek Hetére: 319 intézmény, 164 civil szervezet és 62 közösség. A hét minden napjára rendeztek programokat, de csütörtök, péntek, szombat tartották a legtöbb Közösségek Hete rendezvényt.

Mintegy 877 különböző programmal csatlakoztak a rendezvénysorozathoz, akik csaknem 1400 különböző eseményidőpontban várták a látogatókat. Közel százan négy, vagy annál több programmal is regisztráltak a Közösségek Hetére.

A felhíváshoz 325 település közösségei csatlakoztak. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Csongrád és Bács-Kiskun megyéből érkezett a legtöbb jelentkezés. A települések tekintetében Miskolc, Budapest és Szekszárd készült a legtöbb programmal a rendezvénysorozatra.

Közösségépítő folyamatok indultak el a Közösségek Hetén

Kivételes programösszeállítással büszkélkedhetett több település is az országban a május 8. és 14. között megrendezett Közösségek Hetén. Az intézmények, szervezetek, közösségek néhány helységben úgy készültek a Közösségek Hete rendezvénysorozatra, hogy a hét minden napjára jusson egy-egy esemény.

Ilyen volt a teljesség igénye nélkül: Ozora, Nádasd, Varsány, Felsőtárkány, Pinkamindszent és Bakonybél is. Ezeken a településeken valamennyi civil szervezet, klub, kör és kulturális intézmény, valamint az önkormányzat azon volt, hogy a hét minden napján legyen helyi Közösségek Hete program.

Számos intézmény tartalmas, minden generációt megmozgató programokat kínált a Közösségek Hetének minden napjára.

 

A programsorozat nyomán számos új közösség alakult ki. A kiskőrösi általános iskolai flash-mob résztvevői rádöbbentek arra, hogy az osztályközösség is egy közösség, egy természetes és szükséges együttlét. Kitalálták, hogy megszervezik az osztályközösségek hetét.

Miskolcon a mozitörténeti előadás látogatói megbeszélték, hogy klub formában folytatni fogják a program során kialakult közösségi kapcsolat ápolását.

Elmondhatjuk, hogy a Közösségek Hete rendezvény egy sikertörténet kezdete, hiszen közösségépítő folyamatok is elindultak a programsorozat folyományaként.

Élménybeszámoló a Közösségek Hetéről – Majális a Tölösben

KÖZÖSSÉGEK HETE VÁSÁROSBÉCEN – ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA ÉS FALUMAJÁLIS

avagy, 160 fős rendezvény a kétszáz lelkes kis baranyai faluban, Vásárosbécen

 

     

Idézet egy levélből:

“Tisztelt Projekt Csapat!

Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk a Közösségek Hete rendezvényen! Számunkra óriási kihívás volt a szervezés, mert az általunk mentorált településen az utóbbi 20-30 évben nem volt ekkora rendezvény. 160 fős rendezvényünk, úgy hisszük, hogy Baranya megyében a legnagyobb közösségi program volt a Közösségek Hetén!  Az alapítvány munkájáról és a Közösségek Hete előkészületekről itt olvashatnak: http://viragora.uw.hu/kozossegekhete.html
 
Vásárosbéc egyre híresebb lesz közösségi rendezvényeiről. Alapítványunk, a Virágóra Alapítvány 17 éve szervez kulturális és közösségfejlesztő programokat a térségben. Az utóbbi években felismertük, hogy csak abban az  tudunk megfelelő létszámot biztosítani a rendezvényeinkre, ha a teljes közösséget bevonjuk a szervezésbe. Azóta megvalósult a „Diákmunka Másképp” programunk, Adventi programsorozatunk és a IV. Vásárosbéci Nagykarácsony is, ahol 50%-os a részvétel. 2013 óta az NMI Művelődési Intézet NKft-vel együttműködve vettünk részt a Kapunyitogató közösségi programban a Leleményes Hőseink pályázaton, és 2016-ban útjára indítottuk Baranya megyében elsőként az Ifjúsági Értékőr Mozgalmat is. Jelenleg szintén egyedüliként a megyében a Pajtaszínház programjuk támogatottjai vagyunk. Közösségi oldalunk szerkesztése is összekovácsolja az itt élőket.

Ifjú Értékőreink az életinterjúk, értékfeltáró munkák során, nagyon sok fotót, történetet gyűjtöttek össze. Szervezetünk megosztotta a közösségi oldalon, és olyan lavina indult el, amire nem számítottunk. Napi szinten jöttek a fotók, az azokhoz fűződő magyarázatok, hozzászólások, kiegészítések, és persze sok-sok új ismerős. Elkezdődött egy olyan közösség kialakulni, akik egyre többet beszélgettek az oldalon, felidézve a térség múltját. Innen jött az ötlet, hogy a májusi falumajálisra őket is meghívjuk.

Jelentkeztünk a Közösségek hete felhívására és megkezdtük a szervezést. A sok-sok kisebb csoport, Kéknefelejcs Nyugdíjas Klub, Ifjúsági Értékőr csoport, Színjátszó Kör, faluszépítők, önkéntes segítő csoport, művészek és az Alapítványunk mind-mind izgatottan készült a hatalmas rendezvényre. Nem tudtuk biztosan a létszámot sem.

Végül 90 fő elszármazott és családja érkezett Vásárosbécre. Nagyon sok színes programmal vártuk őket:

– falunéző lovaskocsizás
– kiállítások helyi művészek munkáiból, régi fotókból, közösségi filmvetítés a Könyvtárban
– ünnepi kemencés asztal
– kenyér-áldás, fiatalok műsora
– Jó ebédhez szól a nóta (Pécsi Vígságtevők műsora)
– Vásárosbéc mindenkori idős embereinek tiszteletére állított emlékhely avatója, a Nyugdíjas Klub és fiatalok műsora (Haynal Rudy helyi ötvösművész munkája)
– közben egész nap falumajális, kürtőskalácssütéssel, gyerekprogramokkal, sportversenyekkel.

A faluból összesen 70 fő vett részt a rendezvényen, de elfogadták a meghívásunkat a közeli települések polgármesterei is.

Természetesen jövőre újra részt veszünk a Közösségek Hete rendezvényen, a II. Elszármazottak Találkozója és Falumajális Programunkkal.

Köszönjük a lehetőséget! További eredményes munkát kívánunk!

Virágóra Alapítvány”

   

 

Titkos szeretetüzenetek előzték meg a Közösségek Hetét

Valaki várnak! Fontos vagy! Hozzánk tartozol! – 2017. április második felében ilyen, és ehhez hasonló biztató, motiváló üzenetek jelentek meg a Facebookon és – kisebb részben – az Instragrammon. Többségük valamilyen, közterületen hagyott jelet, feliratot vagy eseményt örökített meg: például aszfaltra krétával írtak, partmenti homokba bottal karcoltak szívmelengető szavakat szerte az országban. Mi volt ez a furcsa dili? Most lerántjuk a leplet.

 

Légy önmagad!

Légy önmagad!

A „szeretetüzenet” mozgalom tulajdonképpen a Közösségek Hetéhez kapcsolódó gerillamarketing kezdeményezés volt, mellyel a kommunikációs stáb azt szerette volna elérni, hogy már a rendezvény kezdete előtt legyen körülötte egyfajta „zsongás”, különleges aura, mellyel közvetlenül szólíthatja meg azokat, akikhez az üzenetet el akarja juttatni. Az üzenetekről csak a kampány végén derült ki, hogy a Közösségek Hete érzékenyítő kampányának része.

Hogy mi az az üzenet, amit – a Közösségek Hete programsorozattal együtt – el szerettünk volna juttatni az emberekhez? Az, hogy közösségben élni, lenni, tenni jó!

 

 

Ehhez nem tettünk mást, mint „lefordítottuk”, szavakba öntöttük azokat a legfontosabb, pozitív üzeneteket, amit a közösség az egyes tagjai felé kommunikál. A sok pozitív üzenet közül kiválasztottunk hetet, melyeket különösen fontosnak éreztünk:

  • Nem vagy egyedül!
  • Hiányzol, ha nem vagy itt!
  • Valakik várnak!
  • Fontos vagy!
  • Értékes vagy!
  • Lehetsz önmagad! / Légy önmagad!
  • Hozzánk tartozol!

 

Nem vagy egyedül!

Nem vagy egyedül!

Az üzenetek tolmácsolásához olyan közösségi „beépített” embereket kerestünk, s találtunk, akik maguk is egy közösség tagjai. A fenti üzeneteket formabontó, kreatív keretek között országszerte több közösségi ember tolmácsolta aztán saját Facebook-oldalán – s ahhoz kapcsolódóan páran az Instagrammon – ugyanabban a sorrendben, ugyanazon hashtagekkel (címkékkel), az utolsót, a kulcsüzenetet pedig a közösségével együtt. 

Itt álljunk meg egy szóra! Mit jelent tulajdonképpen a hashtag? A  # jellel kezdődő címkére kattintva az egyazon témájú – azonos címkével ellátott – posztokat lehet leválogatni a közösségi oldalakon. Tehát, aki kíváncsiságból rákattintott például a #jeletkaptam hashtagre, több tucat – és egyre gyarapodó számú – szeretetüzenet-posztot olvashatott el.

A küldetést „beépített embereink” figyelemre méltó kreativitással vitték véghez: bár az általános reakció ezekre az üzenetekre először leginkább az értetlenség volt, a kampány vége felé többen is jelezték, hogy mások is csatlakoztak a mozgalomhoz (anélkül, hogy tudták volna annak eredeti célját).

 

 

A hetedik szeretetüzenet alatt fedték fel a titkot a beépített posztolók (mint a szeretetüzenet-mozgalom „motorjai”): 

„Tettestársaimmal országszerte az elmúlt hetekben azon dolgoztunk, hogy minél több emberhez eljussanak azok a szeretetüzenetek, amik akkor érvényesek igazán, ha közösségben élünk, ahol lehetünk önmagunk, ahol vannak, akik várnak ránk, akiknek hiányzunk, fontosak, értékesek vagyunk. Célunk az volt ezzel az érzékenyítő Facebook-kampánnyal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közösség érték, közösségben élni, tenni jó! Ünnepeljük együtt a közösségeinket május 8-14. között!” – írta az egyik „véleményvezérünk”.

Hozzád is eljutott egy vagy több közösségi szeretetüzenet? Reméljük, szebbé tettük vele a napodat. A kezdeményezés természetesen tetszés szerint folytatható!

Hasonló kampányra pedig – ahogy a Közösségek Hetére is – jövőre is lehet számítani!

 

A Cselekvő Közösségek a Múzeumok Majálisán

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ két projektje: a „Cselekvő Közösségek – aktív szerepvállalás”, és a „Múzeumi és Könyvtári fejlesztések mindenkinek” közösen vett részt a hétvégén megrendezésre került 22. Múzeumok Majálisán, a Múzeumkertben.

Szombat délután a Múzeumi Pagoda szakmai fórumán Dr. Arapovics Mária szakmai vezető részletesen bemutatta a „Cselekvő Közösségek – aktív szerepvállalás” projektet. A „Múzeumi és Könyvtári fejlesztések mindenkinek” projektről Kajári Gabriella kommunikációs munkatárs tartott előadást.

 

A Cselekvő közösségek projekt keretében a kisebbek az újrahasznosítás jegyében a Közösségek hete logóját dekorálhatták színesre, vagy a közösségeket jelképező szereplőkből öltöztető babát készíthettek. A szókirakóból a Közösségek hetéhez kapcsolódó kifejezéseket lehetett kirakni, de szép műalkotások születtek az egyes “szeretetüzenetekhez” is.

A gyerekek és a felnőttek körében egyaránt nagy sikert arattak a népi ügyességi játékok; a gólyaláb, a gúsdobáló, illetve a közösség erejét demonstráló mocsárjáró is. 

          

 

A Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt informatív memória játékkal várta a látogatókat, mely segítségével a Mintaprojektek helyszíneiről kaptak tájékoztatást a résztvevők. 
Továbbá a két projekt közös gyermekeként Könyvcsere-pont kapott helyet a majálison, ezzel ösztönöztük a látogatókat, hogy hozzanak és vigyenek egy kis nyomtatott formába csomagolt kultúrát magukkal.

Virágzó porták, virágzó közösségek

Sokszínű programkavalkáddal kedveskedtek a látogatóknak az Alföldön és Nógrádban élők a Közösségek Hetén. A hagyományőrző és zenés-táncos rendezvényeken túl a diákok, a csipkék is középpontba kerültek május 8. és 14. között.

„Virágzó porták, virágzó közösségek”

Izgalmas programokkal várta Varsány a Közösségek Hetének látogatóit. Minden napra készültek valamilyen eseménnyel a rendezvénysorozatra: Értéktármegnyitó, Varsány híres szülöttjeiről szóló előadás, konferencia a kulturális és hagyományos értékekről, valamint népmeséknek, népdaloknak szentelt nap is színesítette a palettát. Még túrázókat is fogadtak, akik betekinthettek a település életébe. Jó hangulatban telt a nógrádsipeki hagyományőrzőkkel és kézművesekkel eltöltött nap is. Vasárnap a szentmise, valamint a „Virágzó porták, virágzó közösségek” elnevezésű rendezvény zárta a hetet iskolások, hagyományőrző csoportok és kórusok közreműködésével.

Kereki majális

A Kereki Majálist idén a Közösségek Hete keretében rendezték meg május 13-án Kerekegyházán. Nyolcadik alkalommal hirdették meg a szervezők a bográcsos ételek főzőversenyét. A csapatok a bográcsokban birkát, kecskét, őzet, szarvast, vaddisznót, kakast, rackát, pásztortarhonyát és keménylebbencset főztek, illetve kecskét sütöttek nyárson. A süteménysütő versenyre hagyományos magyar édes süteményekkel lehetett benevezni.

A nap bővelkedett egyéb programokban is: volt kutyás bemutató, íjászat, pálinkamustra és a nyugdíjas klub hobbikiállítása. A kulturális műsorban felléptek a helyi tánccsoportok, népdal- és nótakörök, kórusok. Délután a közösségi májusfa állítás zajlott a művelődési ház előtt, amelyet táncház kísért. A Fourtissimo zenekar gyermekeknek és felnőtteknek szóló műsorával zárult a nap, amelyre a szeszélyes időjárás ellenére több százan látogattak ki.

 

Katymári napok 

Katymáron, a helyi könyvtár szervezésében május 8. és 12. között mindennap voltak Közösségek Hete programok.

Gyertek át egy kávéra! címmel az intézményvezetőket várta a teleülés polgármestere egy vidám beszélgetés, tervezés. Az összejövetel során mindenki megoszthatta ötleteit, elképzeléseit községük kulturális életével kapcsolatban.
Kakaópartira hívta a kisiskolásokat a helyi könyvtár, hogy segítse megkedveltetni az olvasást, a könyvek szeretetét, és felismerjék, milyen fontos szerepe van az olvasásnak az életükben, jövőjükben. Az önkormányzat segítségével egy kis vendéglátásra is lehetőségünk nyílt.
Anyák napi köszöntő. A hagyományoktól eltérően, az idén nem az osztálytermekben, hanem egy közös, könyvtári rendezvény keretében köszöntötték a gyerekek édesanyjukat, nagymamájukat. A megható szavalatok, dalok nagyon ünnepélyessé és felejthetetlenné tették a délutánt a jelenlévők számára.
Katymári sétán vettek részt a 3.osztályos tanulók, hogy községük szép épületeihez sétáljanak. Megtekintették a katolikus templomot és a Közösségi Házat, az egykori Nuber házat. A gyerekek megismerkedtek az épületek történelmével is. Játékos tudáspróba formájában adhattak számot a tanulók a katymári séta alkalmával megtekintett épületek történelméről.

 

Dalos május est

Dalos Május Estet tartottak a csökmői faluházban a Közösségek Hetének szombatján. A program keretében találkozót adtak egymásnak azok a helybéliek, akik szeretik az örökzöld magyar slágereket. A faluház vezetője B. Kiss Andrea két zenészt, Gál Istvánt és Bak Krisztina énekesnőt hívta meg a rendezvényre, hogy szórakoztassa az érdeklődőket. Az este a kikapcsolódásról, a közös szórakozásról szólt, hiszen a rendezvény előtt és utána is lehetőség nyílt a beszélgetésre, amely a közösséget, az összetartozás érzését is erősítik. A legendás csökmői sárkány nem jött elő a rendezvény alkalmából, neki meg kell várnia az augusztusi Csökmői Sárkány Napot.

 

Csipkékről a múltból a jövőnek
A Közösségek Hetéhez csatlakozva „A jövő csodája – érték, tradíció, eredetiség” címmel divatbemutatóval és kiállítással mutatták be Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkével díszített ruháit. A XVIII. Nemzetközi Csipkekiállításon és Találkozón részt vettek a Magyarországon működő jelentősebb csipkekészítő műhelyek képviselői is. A több évszázados hagyományokkal rendelkező belga csipke megismertetésére egy 22 fős csoport érkezett Kiskunhalasra. Munkáik kiállítása mellett a találkozó alkalmával bemutatót is tartottak a Csipkeház udvarán. Sok száz érdeklődő volt a megnyitó napjain kíváncsi a régi és a modern találkozására.

Közösségi szolgálat és pályaorientáció

Zsúfolásig megtelt a Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagyterme Berettyóújfaluban. „A város azon civil szervezetei és intézményei tartottak előadást a közel háromszáz résztvevőnek, akik fogadószervezetként biztosítják a diákok számára az 50 órás kötelező közösségi szolgálat letöltését” –mondta el a megnyitón a múzeum vezetője Korompainé Mocsnik Marianna. A program célja az volt, hogy az érdeklődő diákok megismerjék a város adta lehetőségeket. A fiatalok a program végén elmondták, hogy az információs nap egyfajta pályaorinetációként is szolgált számukra.

Villámcsődülettel lepték meg a falu lakóit a szervezők

A helyi értékek feltárása és bemutatása, a közösségi érzés erősítése állt a megyei programok középpontban a Közösségek Hetén. 

Villámcsődülettel lepték meg a falu lakóit a szervezők

Tengelic település a Közösségek Hete rendezvénysorozatra hagyományteremtő szándékkal egy flashmob-bal készült, ami a helyi lakosok részvételével és kis közösségeiből állt össze. Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül – csendült fel a dal a tengelici faluház előtt tartott program során. Zenészek, énekesek, táncosok és más lelkes tengeliciek fogtak össze és lepték meg a falu lakóit rövidke alkalmi műsorral a Közösségek Hete országos program kapcsán.

Helyi értékek bemutatása Medinán

Medinán több programmal is készültek a Közösségek Hetére. Helyi Értéktárat és a helytörténeti ismereteket népszerűsítő programként került megrendezésre a ” Ki mit tud?” vetélkedő, amelyet óvodás, általános iskolás és felnőtt korosztály számára szerveztek

Péntek délelőtt az óvodások és iskolások vettek részt a vetélkedőn, ahol a településen helytörténeti séta közben a helyi értékeket, épületeket ismerhették meg. Az esti programon négy öttagú csoport versenyzett az első helyért. A rendezvény borkóstolóval folytatódott, a borokat a helyi boros gazdák adományozták. Mindenki oklevélben és ajándékkönyvben részesült.

Május 13-án, szombaton a medinai helyi zenei értékeket mutatták be az érdeklődő közönségnek. Elsőként a medinai zenepedagógus, Siklósi Krisztián által felkészített óvodások magával ragadó műsorát láthatták az érdeklődők. A helyi zenei szakosztály citera, furulya, gitár,- és ének szakkör, a Medinski Dukati szerb tánccsoport is felléptek. A nyugdíjasok és a Miss-Sió Református kórus is készültek zenei repertoárral, és kápráztatták el a közönséget. A program végén az óvónők színjátszó köre tette még vidámabbá a hangulatot. Az est folyamán pedig a Medinai Gazdakör borászai saját boraikat kínálták kóstolásra, és emellett még regionális zenésztalálkozóra is sor került.

 

A könyvtár szervezésében a Közösségek Hete utolsó napján, vasárnap délután irodalomkedvelők gyűltek össze a medinai Művelődési Házban. Az délutáni órákban tartott rendezvény különlegessége abban állt, hogy a tizenkét fellépő által előadott és ott elhangzott novellák, költemények, ill. versek legnagyobb része a helyi lakosok saját szellemi termékei. A program házigazdája, Kovács Gábor előadóművész az egyik szavaló lelkes kisdiákot még gitáros zenével is kísérte.

Kosztüm – terápiás workshopp

A tabi művelődési házban Színház terápiás workshoppal készült gyermekek és felnőttek számára a Kosztüm Egyesület vezetője, Kádár-Szigeti Annamária május 13-án. Mindkét foglalkozás izgalmas, különböző készségeket és önismeretet fejlesztő, remek közösségi együttlét volt. A szervező az egyesület fontos küldetésének tekinti a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek, fiatalok felkarolását. Várható a sikeres program folytatása!

Játék 6árok nélkül
Baj község adott otthont első alkalommal a Játék 6árok nélkül programnak. Vértesszőlős, Baj, Dunaalmás, Neszmély és Almásfüzitő diákjai vetélkedtek 10 fős csapatokkal a díjakért. A játék elsődleges célja a 10-18 év közötti fiatalok megszólítása, megtalálása volt egy közös ismeretszerző és ügyességi játék során. A téma: az egyes részt vevő települések, azok bemutatása, megismertetése fiatalok szemszögéből.

 

Első szekszárdi utamról – Török Sophie naplója

A Babits Mihály Emlékházban Török Sophie szavai elevenedtek meg Rubányi Anita előadóművész-múzeumpedagógus előadásában, aki részleteket olvasott fel Babits Mihály nejének naplójából – “Első szekszárdi utamról” címmel –, amelyet Török Sophie csak a költő halála után adott ki. Valódi időutazásban volt részük azoknak, akik ellátogattak a költő szülőházába, hiszen a szobák, lépcsők, folyosók, régi bútorok, fényképek új jelentéssel teltek meg, életre keltek a felolvasott sorok hatására.

Mezítlábas ösvényt is kipróbálhattak a vállalkozó kedvűek a Közösségek Hetén

Színes programokkal várták az érdeklődőket Veszprém megyében is a Közösségek Hetén. 

 

Mezítlábas ösvény Badacsonyban

Mezítlábas ösvény átadásával nyitotta meg kapuit a harmadik szezonra a Lábdi Piac 2017. május 13-án szombaton a Badacsonylábdihegyi Herczeg Ferenc Strand melletti sétányon. Az ösvény egy héten keresztül, a Közösségek Hete rendezvénysorozat keretein belül, május 8-a és 12-e között épült a piac melletti füves területen. A Sebastien Kneipp német természetgyógyász elvei alapján készült ösvény kb. 40 méter hosszú és 11 különböző méretű természetes anyag borítja. A Kneipp-ösvény a következő elemekből áll: tégla, rönkfa, sóder, badacsonyi bazalt laposkő, badacsonyi bazalt félgömbölyű kő, homok, mosott folyami kavics, fa korongok, rönkút, gerenda, mosott dolomit.

A mezítlábas ösvényt Kövesdi Anett Badacsonytördemic alpolgármestere adta át, ezzel megnyitotta kapuit a Lábdi Piac is a 2017-es szezonra.

Az elkészült mezítlábas ösvényt minden helyi lakos, idelátogató vendég és kisgyermek ingyenesen használhatja nemcsak piaci napokon, hanem egész évben.

Civil Majális

Az idei Civil Majális Pápán május 14-én, vasárnap délután, a Közösségek Hete zárónapján került megrendezésre az Erzsébet ligetben. Számos civil szervezet várta az érdeklődőket interaktív programjaikkal, Közösségek Hete emberlánc festéssel. Helyi közösségek, tánccsoportok, énekkarok pedig a színpadon mutatták be műsoraikat. A sok színpadi és interaktív bemutató közel 30 közösség közreműködésével zajlott. Ezentúl volt még ugrálóvár, pónilovaglás, játékok, étel-ital, melyek egy igazi majális kínálatai.

 

Kinizsi unokái – Nyílt nap a Fekete Sereggel

Május 12-én ’Kinizsi unokái – Nyílt nap a Fekete Sereggel’ címmel nyílt napot szerveztek az egyesület önkéntesei Nagyvázsonyban, a Kinizsi várban, ahová szülőket, barátokat, családokat és gyerekeket hívtak meg együtt ünnepelni a Közösségek Hetét. Tartottak ukulele és rap foglalkozásokat, csapatépítő játékokat, sorversenyt. Emellett közösen megfestették a Kinizsi várat egy nagy vászonra, melyet a saját, valamint a település egyéb rendezvényire visznek magunkkal. Önkéntes nap is volt egyben, ahol az egyesület volt és jelenlegi önkéntesei tartottak beszámolót.

„greCSÓKOLlár”

Grecsó Krisztián író és Kollár-Klemencz László zenész volt a vendége a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület záró, a Balaton Csillagvizsgálóban, Balatonfűzfőn, a Közösségek Hete jegyében szervezett eseményének. A két művész “greCSÓKOLlár” című műsora annyiban rendhagyó, hogy az író zenélt, a zenész pedig felolvasott, vagyis a közönség soraiban ülők egy-egy szám erejéig különös szerepcserének lehettek tanúi. Az előadás nagyobb része ugyanakkor a közös zenélésről szólt. És miről szólnak a dalok, írások: barátságról, szerelemről, szerelmekről és szeretőkről, a maradásról, menekülésről, valamint a remény és lemondás kettőséről. Persze nem maradhat ki Dezső sem, sőt, az író anyukájának Islere sem, ami annyira “jól” sikerült a családi legendárium szerint, hogy a locsolók is csak guggolva mertek elmenni a család ablaka előtt. Aki nem hiszi, járjon utána 🙂

 

Elszármazottak találkozója, közösségi tervezés, generációkat összekötő mártonfai réteskészítés Baranyában

Elszármazottak találkozója, közösségi tervezés, generációkat összekötő mártonfai réteskészítés: a Baranya megyei intézmények, közösségek is számos izgalmas programmal várták az érdeklődőket

Virtuális közösségből valóság

A Baranya megyében elsőként indított Ifjúsági Értékőr Program nem várt eredményeket is hozott a kétszáz fős zselici zsáktelepülésen, Városbércen. A fiatalok múltbeli értékfeltáró munkája és az interjúk során olyan képek, történetek kerültek elő a településről, itt élőkről, melyek sokak számára voltak kiemelkedő jelentőségűek. Vásárosbéc közösségi oldalán egyre több fotó, történet került feltöltésre, és gyűltek az ismerősök. Mindennapossá vált a levelezés és észrevétlenül egy valóságos és egy virtuális közösség kapcsolódott össze. A helyi civil szervezet, a Virágóra Alapítvány, vállalta fel a feladatot, hogy Vásárosbéc – 25 évre visszamenőleg – legnagyobb rendezvényét megszervezi és lebonyolítja. 2017. május 13-án tartotta a település a Falumajálissal egybekötött „Elszármazottak találkozóját”. A rendezvényre közel kilencven elszármazott és családtagjuk érkezett, a település részéről hetven fő látogatta meg a rendezvényt. A környező települések polgármesterei közül is többen fogadták el a meghívást. Felavatták Haynal Rudy ötvösművész alkotását, a helyi idős emberek emlékhelyét is. Az önkormányzat dolgozói és 25 fő önkéntes több napos munkájának eredményeképpen most már évről évre egy-egy feledhetetlen, múltidéző napot tölthet együtt Vásáros egykori és jelenlegi lakossága.

 

Közösségi tervezés Mágocson

“Együtt tenni – együtt lenni jó!” című tartottak workshopot Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézményben Mágocson, ahol a Közösségek Hete hivatalos megnyitója is zajlott.

Helyi kulturális szakemberek, civil szervezeti vezetők, önkéntesek KÖZÖSSÉGI TERVEZÉS keretei közt gondolkoztak arról, hogyan lehetne a „Város Napja” rendezvényt a helyi lakosság minél nagyobb számú bevonásával és közreműködő részvételével, hagyományokat megőrizve és újakat teremtve megrendezni, az ott élőket minél inkább CSELEKVŐVÉ TENNI.

Generációkat összekötő mártonfai réteskészítés

Martonfa, a Pécsváradi Járásban fekvő, alig 230 lelkes zsáktelepülés a nyugalom szigete. A helyiek aktivitása azonban mozgalmas közösségi eseményekben mutatkozott meg. A Közösségek Hetének részévé vált programon a MAMA – Martonfai Asszonyok Mosoly Alakulata 🙂 – sütiklubjában a hagyományos martonfai rétes készítésének fortélyait tanulhatta, próbálhatta meg az, aki nem sajnálta az időt és fáradságot, hogy betérjen a Művelődési Házba.  

A Mosoly Alakulat célja, hogy a még élő hagyományokat továbbadja a fiatalabb generációknak, így őrizve meg a helyi értékeket. Az itt élő fiatalok fogékonyak is erre, a generációk együttműködésének kiváló példáját mutatja a helyi közösség.

Mecseknádasdi séta

Helytörténeti sétán vehettek részt mindazok, akik május 12-én, Mecseknádasdon csatlakoztak a Közösségek Hete országos programsorozathoz.

A helyi lakosok és vendégek a falu épített örökségével ismerkedhettek, úgymint a régi Vízimalom, a Német Nemzetiségi Tájház, a XIII. századi Szent István-kápolna, Klimó püspök kápolnája. A séta utolsó állomása Mesterségek Háza volt, ahol a helyi fafaragó művész műhelyét, kiállítását lehetett megcsodálni. Végezetül a falu bortrezorjában, pincéjében várták a megfáradt sétálókat a szervezők, ahol pogácsával, borkóstolóval vendégelték meg őket.

Az egyes állomásokon lelkes lokálpatrióták kalauzolták az érdeklődőket, olyan helyeket is felfedezhettek, melyekre a hétköznapokon nem lehet bejutni.

Képzőművészet és Melegmányi vízesés – programok Orfűn

A Faluházban május 12-én tartott kiállításmegnyitót a település közösségi életében aktív szerepet játszó civil szervezet, az Orfűi Társaskör Egyesület rendezte, mellyel Herczeg László képzőművész festményeiből összeállított tárlat vette kezdetét. Rendhagyó módon a megnyitó beszédre felkért művész a kiállítóval folytatott párbeszédben, interaktív módon ismertette meg a művészetek iránt fogékony, szép számmal megjelent helyi közönséget a képek keletkezésének körülményeivel, beszélgettek a művész alkotói kifejezésmódjáról, a gondolatok, érzések kifejezésének eszközrendszeréről.

A hely, ahol itthon vagyunk – ezt jelentik az orfűieknek a települést körbeölelő dombok, a dombokat szabdaló patakok, völgyek, tavak. Május 13-án, szombaton a Melegmányi vízesés szépségét fedezhette fel a helyi túrázók közössége.

Pepita Kultúrtér

A Pécsett tevékenykedő Tett-Hely Ifjúsági Egyesület a Közösségek Hetén ismeretterjesztő, készségfejlesztő és a környezetünk természeti értékeinek felimerésére érzékenyítő játékos foglalkozással készült.

A civil szervezet munkatársai a Pepita Kultúrtérben óvodás és iskolás gyermekcsoportoknak szerveztek olyan élménydús programot, mely közösségi élményt is jelentett a gyermekek számára, akik az óvoda, iskola falai közül kimozdulva, inspiráló környezetben szereztek élményalapú ismereteket a mindannyiunkat körülvevő élővilágról.

Példás szervezés a Közösségek Hetén – Ozora és Nádasd is büszkélkedhet

 

Kivételes programösszeállítással büszkélkedhet több település is az országban. Az intézmények, szervezetek, közösségek néhány helységben úgy készültek a Közöségek Hete rendezvénysorozatra, hogy a hét minden napjára jusson egy-egy esemény.

 

Ozora

Óriási lendülettel készült a Közösségek Hetére Ozora. A faluban működő valamennyi civil szervezet, klub, kör és kulturális intézmény, valamint az önkormányzat azon volt, hogy a hét minden napjára jusson helyi Közösségek Hete program.

Hétfőn az Idősek klubja „randevúzott” a polgárőrséggel, kedden a Roma Színkör tagjai ozorai népviseletben járták az utcákat, valamint kisfilmeket vetítettek a helyi hagyományokról (pillekészítés, szüreti felvonulás, tollfosztás). Szerdán helyi alkotásokkal nyitották meg a kézműves kiállítást, a falu ovisai és iskolásai pedig kivétel nélkül kipróbálhatták, milyen jó móka az agyagozás.

 

Csütörtökön “Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk” címmel fotókiállítást rendeztek a Petőfi Sándor Művelődési Házban, pénteken zumbások ropták a táncot népdalokra a piactéren, szombaton pedig történelmi túrára indulhatnak az érdeklődők a Roma Kisebbségi Önkormányzat szervezésében.

 

 

 

 

Nádasd

„Hétdombi szomszédolás” a szlogenje a nádasdi programsorozatnak. A Borostyánkő út mellett fekvő település közösségei szintén minden nap megvalósítanak egy-egy Közösségek Hete programot. Az eseménysorozat fő szervezője az Együtt Nádasdért Egyesület tagja, Földes Tímea.

A falu közösségei egymás háza táján szomszédolnak, és vendégül látják egymást. A lakosok is megismerhetik a közösségek munkáját, és ellátogathatnak a falu múzeumába is. Az általános iskola diákjai a művelődési házban tartották meg nyílt táncfoglalkozásaikat Varga Antal táncpedagógus vezényletével. Érdekesség, hogy a falu iskolásainak több mint a fele népi táncol.

A táncos lábú nádasdi fiatalok a szentgotthárdi magán művészeti iskola Partium Armi csoportjának válogatott tagjait is adják. A faluban szombaton is lesz „botladozás”, azaz táncos vigadalom!