“A könyvtárak szerepe a helyi közösségfejlesztésben” – konferencia meghívó

Szakmai tapasztalatcserét segítő online konferencia

A 2019. szeptember 15-én lezárult „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt fenntartási időszakában (2019. október 16-tól 2022. október 15-ig) a projektet megvalósító konzorciumot vezető Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) és konzorciumi partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kht. továbbra is arra törekednek, hogy a TOP-nyertes projektgazdák számára előírt szakmai tevékenységeket szakmai tapasztalatcserére lehetőséget nyújtó rendezvények szervezésével is segítsék.

A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 pályázati felhívások meghatározzák, hogy a projektet megvalósító települések vezetőinek, azaz a polgármestereknek és/vagy képviselőtestületi tagoknak rész kell venniük a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt által biztosított szakmai tapasztalatcseréken. A konferencián való részvétel megfelel a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 „Helyi identitás és kohézió erősítése” című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás 3.4.1.1. B. 5. g. pontja szerinti szakmai tapasztalatcserén való részvételi kötelezettség előírásának, amelyről igazolást állítunk ki!

A 2021-es évben kapcsolattartásra szolgáló fórumként az Országos Széchényi Könyvtár 2021. november 17-18-án online szakmai tapasztalatcserét szervez „A könyvtárak szerepe a helyi közösségfejlesztésben” címmel. A nyitónap délelőtti plenáris szekcióján, illetve az ezt követő két szakmai tapasztalatcsere egyikén a részvétel minden jelentkező számára kötelező. November 17-én délelőtt aktuális információkat tartalmazó plenáris előadásokra kerül sor webinarium formájában, a résztvevők az előadást követően tehetik fel az előadóknak felmerült kérdéseiket.
Aznap, illetve másnap délután a kistelepülési könyvtárak közösségfejlesztő tevékenységét bemutató műhelymunkákon vehetnek részt a jelentkezők. A műhelymunkákat az OSZK projektstábja moderálja. A műhelymunkák maximális résztvevőszáma: 30 fő/műhelymunka.
A műhelymunkák közös pontja a települési könyvtárak nyújtotta közösségerősítő és –fejlesztő tevékenységek bemutatása. November 17-én Szentgál, Tiszanána és Vokány települési könyvtára mutatkozik be, míg 18-án Annavölgy, Bajna, Matty és Mosonmagyaróváré.
Amennyiben a jelentkező igazoltan részt vett a plenáris napon, valamint a kettő műhelymunka egyikén hozzászólóként ismertette saját tapasztalatát, úgy a részvétel teljesítettnek tekintett, amelyről igazolást állítunk ki.

Az online konferencián való részvétel díja 10 000 Ft. Előzetes online regisztráció szükséges.
Jelentkezési határidő: 2021.11.12. 14:00
Ha a férőhelyek elfogynak, a jelentkezést előbb lezárjuk!
A jelentkezési felület linkje: https://forms.gle/M2n1xbZR6kBJriRUA

További információ:

Bódog András
OSZK Könyvtári Intézet, könyvtárszakmai koordinátor – fenntartási időszak
Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP-1.3.1-15-2016-00001)
bodog.andras@oszk.hu
+36 1 224-3769
+36 1 224-3788 (OSZK Könyvtári Intézet titkárság)
A könyvtárak szerepe a helyi közösségfejlesztésben – szakmai tapasztalatcserét segítő online konferencia

Program

2021. 11. 17. szerda

Plenáris előadások
Moderátor: Bódog András, OSZK Könyvtári Intézet, könyvtárszakmai koordinátor – fenntartási időszak (Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás, EFOP-1.3.1-15-2016-00001)
10.00 – 10.10 Köszöntő – Rózsa Dávid, főigazgató, Országos Széchényi Könyvtár
10.10 – 10.30 A kulturális közösségek hatása a település életére – Dóri Éva, tanársegéd, Pécsi Tudományegyetem Művelődéstudományi Tanszék
10.30 – 10.40 Kérdések megválaszolása
10.40 – 10.50 A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 felhívások megvalósításának előrehaladása, kitekintés az új programozási időszakra. – Katona Zsuzsanna, programirányító referens, Pénzügyminisztérium, Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság, Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály, Felhíváselőkészítési Osztály
10.50 – 11.00 Kérdések megválaszolása
11.00 – 11.20 A MOKK támogatása a TOP „A helyi identitás és kohézió erősítése” pályázati célok eléréséhez – Nagy Magdolna, igazgató, SZNM Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
11.20 – 11.30 Kérdések megválaszolása
11.30 – 11.50 A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projektben kidolgozott kulturális közösségfejlesztés elmélete – Dr. Arapovics Mária, hab. egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar
11.50 – 12.00 Kérdések megválaszolása

Műhelynap
13.00-15.30 online szakmai tapasztalatcsere
Bemutatkoznak a közösségfejlesztő települési könyvtárak:
Cibakháza – Könyvtár, Információs és Közösségi Hely – Gál Zoltánné;
Szentgáli könyvtár – Somlai Veronika;
Fekete István Könyvtár, Tiszanána – Lázár Tünde;
Vokány – Könyvtár, Információs és Közösségi Hely – Bálint Zsoltné.
Moderátor: Bódog András, OSZK Könyvtári Intézet, könyvtárszakmai koordinátor – fenntartási időszak (Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás, EFOP-1.3.1-15-2016-00001)

 

2021. 11. 18. csütörtök

Műhelynap

13.00-15.30 online szakmai tapasztalatcsere
Bemutatkoznak a közösségfejlesztő települési könyvtárak:
Erkel Ferenc Kultúrotthon Könyvtára, Annavölgy – Hidasiné Nánási Nikolett;
Községi Könyvtár, Bajna – Pósa Andrea;
Matty – Könyvtár, Információs és Közösségi Hely – Bicsár Mónika.
Flesch Károly Nonprofit Kft. Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár – Pázsit Marianna.

Moderátor: Bódog András, OSZK Könyvtári Intézet, könyvtárszakmai koordinátor – fenntartási időszak (Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás, EFOP-1.3.1-15-2016-00001)

 

Cselekvő közösségek online konferencia az NMI szervezésében

A Nemzeti Művelődési Intézet 2021. április 27-én online konferenciát szervez „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt fenntartása keretében.

A projekt célja a folyamatos szakmai-módszertani támogatás biztosítása a bevont települések számára, a társadalmi aktivitás növelése, valamint az együttműködés kultúrájának magasabb szintre emelése.

A konferencia során a projektben, valamint a közösségépítésben és generálásban aktív és elismert személyek osztják meg tapasztalataikat és szakmai ismereteiket. Előadást tart Nagy Magdolna a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ igazgatója, Fehér Miklós az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet igazgatója, Dr. Juhász Erika a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója, Pető Lilla a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati központvezetője, valamint Schmelcz Géza Imréné, a Kemence Egyesület elnöke és Fodor Tamás a Cselekvő közösségek projekt szakmai vezetője.

A részletes programterv alább olvasható, illetve megtekintéséért kattintson ide.

Program

2021. április 27. kedd

10:00 – 10:20 Köszöntő, a Cselekvő közösségek projekt ismertetése – Pető Lilla a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati központvezetője

10:20 – 10:45 Cselekvő közösségek generálása képzések által – Dr. Juhász Erika a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója

10:45 – 11:05 Könyvtárak a közösségek életében – Fehér Miklós az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet igazgatója

11:05 – 11:25 A Cselekvő Közösségek projekt eredményei és a fenntartási időszak – Nagy Magdolna a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ igazgatója

11:25 – 11:45 Cselekvő közösségek a pandémia után… – Fodor Tamás a Cselekvő közösségek szakmai vezetője

11:45 – 12:05 A Kemence Egyesület közösséggeneráló tevékenységei – Schmelcz Géza Imréné elnök

12:05 Kérdések megválaszolása, zárszó – Pető Lilla a Nemzeti Művelődési Intézet Hálózati központvezetője

 

A konferencia a Microsoft Teams felületén keresztül lesz követhető, melyre várunk minden érdeklődőt és a témában érintettet.

A rendezvény 2021. április 27-én 10:00 órakor válik elérhetővé, kattintson ide az értekezlethez való csatlakozáshoz.

A programmal kapcsolatban információ kérhető a farkas.rebeka@nmi.hu e-mail címen.

 

forrás: https://nmi.hu/2021/04/20/cselekvo-kozossegek-online-konferencia/

A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben konferencia visszanézhető!

A TOP-nyertes projektek megvalósítói számára a szakmai tapasztalatcsere céljára – 2020. decemberében és 2021 februárjában online konferenciát szerveztünk A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben címmel.

A 2020. decemberi konferencia programja itt érhető el. 

A konferenciáról készült “A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!” című beszámolónkért ide kattintson.

A 2021. februári konferencia programja pedig itt érhető el.

A februári konferencián elhangzott előadásokról készült felvételek visszanézhetők Youtube csatornánkon.

Különösen ajánljuk Katona Zsuzsanna A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 felhívások módosulásaival kapcsolatos tudnivalók című előadását, melyben gyakran ismételt kérdésekre ad válaszokat. Utóbbi felvételért kérjük, IDE kattintson.

A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt keretében kidolgozott és a projekt futamideje alatt megvalósult továbbképzésekről itt olvashat.

Hogyan segíti a MOKK a TOP projektek megvalósulását?

A  „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” projekt fenntartási időszakában (2019. október 16-tól 2022. október 15-ig) a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ az alábbi módokon támogatja a TOP (Terület- és Településfejlesztés Operatív Program) projekteket:

A „Cselekvő közösségek” kiemelt projekt fizikai befejezését követően a fenntartási időszakának végéig biztosítja a TOP-osok számára:

  • a hozzáférést a megvalósítást támogató szakmai kiadványokhoz (online és elektronikus kiadványok, amelyek a projekt honlapjáról térítésmentesen és regisztráció nélkül letölthetők)
  • OVIMOR rendszer felületének használatát az adatfeltöltések elvégzéséhez
  • lehetőséget képzésekre és szakmai műhelyekre költségtérítés ellenében, melyek költsége a 
    TOP keretében elszámolható
  • Közösségek Hete országos rendezvénysorozat megszervezését – 2020-ban rendhagyó módon virtuális formában szerveztük meg, 2021-ben is meghirdettük, felhívásunk itt érhető el

Utánkövetés:

  • A mentorok által mentorált kulturális intézmények és a TOP közösségfejlesztési folyamatokat támogató felhívásában nyertes projektek utóéletének nyomon követése
  • A közösségi aktivitás csökkenése esetén szakmai-módszertani segítségnyújtás biztosítása

Továbbképzések szervezésével  szakmai – módszertani támogatás nyújtása:

Figyelem! A képzés megfelel a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás 3.4.1.1. B. 5. f. pontja szerinti képzési kötelezettség előírásának. Azaz amennyiben sikeresen elvégzi a képzést, a MOKK által kiállított tanúsítvány bemutatásával eleget tesz a tapasztalatcserén való részvételi kötelezettségnek. A szakmai tapasztalatcsere költsége a TOP pályázatból elszámolható.

  • Kulturális közösségfejlesztés gyakorlata

A 60 órás blended továbbképzést kulturális szakemberek számára szervezzük. Az EMMI által akkreditált továbbképzés során a résztvevők megismerkednek a Cselekvő közösségek projekt céljaival és eredményeivel, képessé válnak a kulturális partnerség, a közösségfejlesztés és a kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására, jártassá válnak a társadalmiasított intézményi modellek és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, elsajátítják az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit. A megszerzett kompetenciák birtokában képesek lesznek esetpéldák, jó gyakorlatok gyűjtésére és alkalmazására a múzeumi, a könyvtári és a közművelődési területen.

A továbbképzésről részletes információ itt érhető el.  

Szakmai tapasztalatcserék szervezése – legalább évi egy kapcsolattartásra szolgáló fórum biztosítása  

Több fórumot is biztosítunk a szakmai tapasztalatcserére, amelyek megfelelnek a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás 3.4.1.1. B. 5. g. pontja szerinti szakmai tapasztalatcsererén való részvételi kötelezettség előírásának. Azaz amennyiben sikeresen elvégzi a képzést, a MOKK által kiállított tanúsítvány bemutatásával eleget tesz a tapasztalatcserén való részvételi kötelezettségnek. A szakmai tapasztalatcsere költsége a TOP pályázatból elszámolható.

  • A közösségfejlesztés és a helyi közigazgatás kapcsolata, egymásra gyakorolt hatása

Az egynapos továbbképzést, amely egyúttal szakmai tapasztalatcsereként is szolgál, az önkormányzatok munkatársai, köztisztviselői számára szervezzük. A továbbképzés képessé teszi a közigazgatás intézményeit az aktivitásukban megerősített közösségek és kezdeményezéseik befogadására, támogatására, a közösségi aktivitás fenntartására.

Figyelem! A képzés elvégzésével egyben 7 kreditpontot is teljesít a résztvevő, ugyanis a képzést az Állami tisztviselői és a közszolgálati továbbképzési rendszer akkreditálta (NKE VTKK:PM-2437-1804-BS)!

A szakmai tapasztalatcsereként szolgáló továbbképzésről részletes információ itt érhető el.

  • Országos szakmai konferencia a TOP-projektgazdák számára

A TOP-nyertes projektek megvalósítói számára a szakmai tapasztalatcsere céljára – 2020. decemberében és 2021 februárjában online formában szerveztünk konferenciát A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben címmel.

 A 2020. decemberi konferencia programja itt érhető el. A konferenciáról készült “A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!” című beszámolónkért ide kattintson.

 A 2021. februári konferencia programja pedig itt érhető el. A februári konferencián elhangzott előadásokról készült felvételek visszanézhetők Youtube csatornánkon. Különösen ajánljuk Katona Zsuzsanna A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 felhívások módosulásaival kapcsolatos tudnivalók című előadását, melyben gyakran ismételt kérdésekre ad válaszokat. Utóbbi felvételért kérjük, IDE kattintson.

A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt keretében kidolgozott és a projekt futamideje alatt megvalósult továbbképzésekről itt olvashat.

A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben – szakmai tapasztalatcserét segítő online konferencia 2021. február 22-25.

Figyelem! A regisztrációt lezárult!

 

A 2019.09.15-én lezárult „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt fenntartási időszakában (2019. október 16-tól 2022. október 15-ig) a projektet megvalósító konzorciumot vezető Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) és konzorciumi partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kht. továbbra is arra törekszenek, hogy a TOP-nyertes projektgazdák számára előírt szakmai tevékenységeket szakmai tapasztalatcserére lehetőséget nyújtó rendezvények szervezésével is segítsék.

A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 pályázati felhívások meghatározzák, hogy a projektet megvalósító települések vezetőinek, azaz a polgármestereknek és/vagy képviselőtestületi tagoknak rész kell venniük a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt által biztosított szakmai tapasztalatcseréken. A szervezett szakmai programokon előírt részvételt a MOKK által kiállított igazolás támasztja alá. Ezek az alkalmak egyértelműen az érintettek javát szolgálják, hiszen sokrétű szakmai – módszertani támogatást nyújtanak a fejlesztés eredményeként társiadalmiasítottan működő intézmények számára.

A konferencián való részvétel megfelel a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás  3.4.1.1. B. 5. g. pontja szerinti szakmai tapasztalatcsererén való részvételi kötelezettség előírásának.

A 2021. évi első kapcsolattartásra szolgáló fórumként a MOKK 2021. február 22-25. között a délutáni órákban (hétfőn 13:30-15:35-ig, a következő három napon 13:30-16:10-ig) online szakmai tapasztalatcserét szervez „A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben” címmel. A nyitónapon, továbbá az ezt követő három nap egyikén a részvétel minden jelentkező számára kötelező.

Az első napon aktuális információkat tartalmazó plenáris előadásokra kerül sor webinárium formájában, a résztvevők írásban tehetik fel az előadóknak felmerült kérdéseiket.

A következő három napon választható témájú műhelymunkákon vehetnek részt a jelentkezők előadóként/ hozzászólóként. A tematikus műhelymunkákat a projektet megvalósító konzorciumi tagok vezetik. A műhelymunkák maximális résztvevőszáma: 25 fő/műhelymunka.

 

A műhelymunkák témáját a 2020 decemberében megrendezett online konferencia visszajelzései alapján állítottuk össze, az alábbiak szerint:

  • A 2021.02.23-i keddi műhelymunka témája: A különböző korosztályok, kiemelten a fiatalok és az idősek elérésének és bevonásának módjai a közösségfejlesztésbe

         FIGYELEM! A hétfő+kedd kombináció kerete betelt!

  • A 2021.02.24-i szerdai műhelymunka témája: Közösségfejlesztés a kistelepüléseken, kistelepülési együttműködések

         FIGYELEM! A hétfő+szerdai kombináció kerete betelt!

  • A 2021.02.25-i csütörtöki műhelymunka témája: TOP-projektek megvalósítási lehetőségei a koronavírus-járvány alatt és után. Felzárkózás és a helyi kulturális turizmus, mint kitörési pont.

        FIGYELEM! A hétfő+csütörtöki kombináció kerete betelt!

 

Egy-egy műhelymunkához 10 perces előadásokat választunk ki az online jelentkezési felületen beküldött összefoglalók alapján. Azon jelentkezők, akiknek az előadása nem kerül be a programba, hozzászólóként továbbra is részt vehetnek a műhelymunkán.

Az előadás módja: az előadó saját prezentációval, filmbemutatással stb. egybekötött élőszavas ismertetése a projektjében szerzett jó gyakorlatról.

 

Amennyiben a jelentkező igazoltan részt vett a plenáris napon, valamint a három műhelymunka egyikén előadóként vagy hozzászólóként ismertette saját tapasztalatát, úgy a részvétel teljesítettnek tekintett, amelyről igazolást állítunk ki.

 

Az online konferencián való részvétel díja bruttó 10.000 Ft / fő és online regisztrációhoz kötött. Részvételre csak a részvételi díj befizetését követően van lehetőség! A konferenciára való jelentkezés elfogadását követően részletes tájékoztatást küldünk a részvételi díj befizetésének módjáról. 

A kiválasztott előadók számára a részvétel díjmentes, de a rendezvényre történő online regisztrációhoz kötött.

 

A rendezvényen való részvételre a jelentkezési határidő: 2021.02.05. 14.00, ha a férőhelyek beteltek, a jelentkezést előbb lezárjuk!

 

További információ

Milbich Andrea

milbich.andrea@skanzen.hu

 

 

 

PROGRAMTERVEZET 

2021. 02. 22. hétfő

Plenáris előadások

Moderátor: Kajári Gabi, marketing, kommunikációs és disszeminációs szakértő, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

 

13.30 – 13.40 Köszöntő – Dr. Cseri Miklós, főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

13.45 – 13.55 A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 felhívások módosulásaival kapcsolatos tudnivalók. – Katona Zsuzsanna, programirányító referens, Pénzügyminisztérium, Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság, Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály, Felhíváselőkészítési Osztály (felkérés alatt – online)

14.00 – 14.10 A webinárium chatfalán beérkezett kérdések megválaszolása

14.15 – 14.25 Hogyan támogatja a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeum Oktatási és Módszertani Központ a TOP-projektgazdákat? – Nagy Magdolna, igazgató, SZNM Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

14.30 – 14.40 Az Országos Széchenyi Könyvtár a TOP projektgazdákért – Fehér Miklós, igazgató, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet (felkérés alatt)

14.45 – 14.55 Mit kínál a Nemzeti Művelődési Intézet a TOP Projektgazdáknak? –NMI Művelődési Intézet Nkft. (felkérés alatt – film)

15.00 – 15.10 A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projektben kidolgozott módszertan miként tudott az egyetemi képzésben megjelenni – Dr. Arapovics Mária, hab. egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar (felkérés alatt – online)

15.15 – 15.25 A webinárium chatfalán beérkezett kérdések megválaszolása

15.30 – 15.35 Zárszó – Szu Annamária fejlesztési osztályvezető, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

 

2021. 02. 23. kedd

Műhelymunka: A különböző korosztályok, kiemelten a fiatalok és az idősek elérésének és bevonásának módjai a közösségfejlesztésbe

Témavezető: Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézet – Könyvtártudományi Szakkönyvtár 

 

13.30 – 13.35 A témavezető köszöntője – Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézet – Könyvtártudományi Szakkönyvtár 

13.40 – 13.50  Ramassetter Látogatóközpont kialakítása Sümegen – a kulturális turizmus szerepe a helyi közösségfejlesztésben. – Oszkai Réka, Kisfaludy Sándor Emlékház szakmai vezetője, Értéktár Bizottság elnöke, Helyi identitás pályázat projektmenedzsere

13.50 – 14.15 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.15 – 14.25 Hogyan lehet időseket közösségi projektbe bevonni? A Cselekvő önkéntesek a Herman Ottó Múzeumban mintaprojekt tapasztalatai alapján. – Vass Nóra, kommunikációs munkatárs, Herman Ottó Múzeum, Miskolc

https://cselekvokozossegek.hu/cselekvo-onkentesek-a-herman-otto-muzeumban-herman-otto-muzeum-miskolc/

14.25 – 14.50 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.50 – 15.00  Hogyan lehet a fiatalokat közösségi projektbe bevonni? A „Zsák a foltját” IKSZ+ mintaprojekt tapasztalatai alapján. – Herczig Szabolcs, Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, Tata 

https://cselekvokozossegek.hu/zsak-a-foltjat-iksz-magyary-zoltan-nepfoiskolai-tarsasag-tata/

15.00 – 15.25 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

15.25 – 15.35 Összefoglaló, zárszó – Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézet – Könyvtártudományi Szakkönyvtár 

 

2021. 02. 24. szerda

Műhelymunka: Közösségfejlesztés a kistelepüléseken, kistelepülési együttműködések

Témavezető: Nemzeti Művelődési Intézet (felkérés alatt)

 

13.30 – 13.35 A témavezető köszöntője – Nemzeti Művelődési Intézet (felkérés alatt)

13.40 – 13.50 Közösségfejlesztés egy kistelepülésen. A Cselekvő “Értékek” – Szorgalmasan mint a méhek! mintaprojekt tapasztalatai alapján. – Lázár Tünde, Fekete István Könyvtár, Kulturális és Szabadidő Központ, Tiszanána

https://cselekvokozossegek.hu/cselekvo-ertekek-szorgalmasan-mint-a-mehek-tiszanana/

13.50 – 14.15 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.15 – 14.25 Hogyan lehet települési együttműködéssel közöségfejlesztő programot megvalósítani? A „Vándorló Bográcsok” mintaprojekt tapasztalatai alapján. – Hajnal László, Tiszatenyő és Törökszentmiklósi Járás

https://cselekvokozossegek.hu/vandorlo-bogracsok-kulturalis-es-gazdasagi-egyuttmukodes-a-torokszentmiklosi-jarasban-tiszatenyo/

14.25 – 14.50 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.50 – 15.00 Összefoglaló, zárszó – Nemzeti Művelődési Intézet (felkérés alatt)

 

2021. 02. 25. csütörtök

Műhelymunka:TOP-projektek megvalósítási lehetőségei a koronavírus-járvány alatt és után. Felzárkózás és a helyi kulturális turizmus, mint kitörési pont.

Témavezető: Szu Annamária fejlesztési osztályvezető – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

 

13.30 – 13.35 A témavezető köszöntője – Szu Annamária

13.40 – 13.50 TOP-projektek megvalósításának lehetőségei a vírushelyzetben. – Szabó György Róbert, polgármester, Jakabszállás 

13.50 – 14.15 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.15 – 14.25  TOP projektek megvalósítási lehetőségei a koronavírus járvány alatt és után. – Sándorné Giczi Klára, Börcs Község Önkormányzata

14.25 – 14.50 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

14.50 – 15.00 Helyi értékekből turisztikai termékfejlesztés.– Tőkésné Gali Mónika, szakmai vezető, Füzesgyarmat

15.00 – 15.25 Hozzászólások, kérdések, beszélgetés, a résztvevők előadásai

15.25 – 15.35 Összefoglaló, zárszó – Szu Annamária, fejlesztési osztályvezető, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

 

A konferenciát a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezi a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt fenntartási időszakában.

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

TOP képzés – jelentkezési határidő 01.27-ig meghosszabbítva

TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 figyelem!
 
4 képzésünk jelentkezési határidejét a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk!
A közösségfejlesztés és a helyi közigazgatás kapcsolata, egymásra gyakorolt hatása c. képzések következő turnusaira 01.27-ig lehet jelentkezni!
 
A tanusítvány megszerzésével eleget tehet TOP pályázati kötelezettségének!
Bővebb információ: 
 

Beszámoló a decemberi konferenciáról

Személyes kontaktust helyettesítő valódi tapasztalatcserét szervezett
a MOKK a TOP-projektgazdáknak

Kell egy fáradhatatlan motor, de az utánpótlásnevelés is fontos. Célcsoportra szabott módszerek és kétirányú kommunikáció szükségesek a sikeres bevonáshoz. A valós igényekre reagáló közösségi tervezés és a gasztronómiai programelem mindig nyerő. Ezek és ehhez hasonlók voltak a főbb hívószavak és konklúziók A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben című szakmai rendezvényen, melyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) szervezett ingyenesen, kísérleti jelleggel, online formában 2020. december 7-10. között. A lebonyolításban a projekt konzorciumi partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kht. előadók és moderátoraik révén működtek közre.

A  2019. szeptember 15-én lezárult Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt fenntartási időszakában esedékes ezévi szakmai fórum ebben a sok szempontból nehezített évben is támogatni tudta a TOP-nyertes projektgazdákat szakmai tapasztalatcsere lehetőségének biztosításával. Az eseménynek további aktualitást és megvitatni valót kölcsönzött, hogy az előadók a már lezajlott projektek és megvalósított jó gyakorlatok tapasztalatain túl a közösségfejlesztés terén a pandémiás helyzet által okozott nehézségekre, kihívásokra és az ezekre adott kreatív válaszokra, megoldásokra is kitértek.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

A november végén a MOKK által meghirdetett online szakmai rendezvény iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott. A 75 fősre tervezett, négy délutáni alkalomból álló online konferencián végül közel százan vettek részt települési önkormányzatok munkatársai, polgármesterek, képviselők illetve a Cselekvő közösségek projektben lezajlott kulturális közösségfejlesztési mintaprojekteket megvalósító szakemberek, köztük civil szervezetek és társadalmiasítottan működő kulturális intézmények, múzeumok, könyvtárak és művelődési házak képviselői.

Az első napon aktuális információkat tartalmazó plenáris előadásokra került sor webinárium formájában. A következő három nap délutánján pedig a választható témájú műhelymunkákon előadóként vagy hozzászólóként vehettek részt az érdeklődők. Az összesen tíz féle közösségfejlesztési  jó gyakorlat bemutatásából és megvitatásából álló tematikus műhelymunkákat a projektet megvalósító konzorciumi tagok képviselői vezették, a résztvevők élőszóban és online chatfalon írásban is feltehették az előadóknak kérdéseiket, hozzászólhattak a bemutatott jó gyakorlatokhoz, megoszthatták saját tapasztalataikat, jó gyakorlataikat a felvetett témák kapcsán.

A nyitó napon Dr. Cseri Miklós, Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, és méltatta a tavaly lezárult, de továbbra is jelentőst hatást kifejtő Cselekvő közösségek projekt eredményeit. Majd Katona Zsuzsanna programirányító referens tartott átfogó tájékoztatót a helyi identitást és kohéziót erősítő TOP-5.3.1-16 és TOP-6.9.2-16  felhívás idei módosulásairól, a korábban érvényben lévő feltételek könnyítéséről a Pénzügyminisztérium, Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály, Felhíváselőkészítési Osztály képviseletében.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

Nagy Magdolna, a MOKK igazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a projektfenntartási kötelezettségeinek eleget téve és ezen túlmenűen a felmerülő igényekre rugalmasan reagálva a MOKK milyen szakmai módszertani eszközökkel (folyamatosan indított továbbképzésekkel, szakmai tapasztalatcsere szervezésével, online felületekkel és ingyenesen letölthető módszertani kiadványok biztosításával, stb.) támogatja a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt lezárulása után is a TOP-projektgazdákat.

Fehér Miklós, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet igazgatója Az Országos Széchenyi Könyvtár a TOP projektgazdákért címmel tartott nagyívű előadást, melyben az ország egyik legkiterjedtebb kulturális alapellátó rendszerének számító könyvtárak helyi identitást építő, erősítő és megőrző szerepét, a benne rejlő, közösségi igényekre és célokra reflektáló lehetőségeket hangsúlyozta. Kitért rá, hogy 2021 áprilisától kezdődően az OSZK is tervezi kulturális közösségfejlesztési témájú továbbképzések szervezését.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

Szedlacsek Emília, az NMI Művelődési Intézet Nkft. szakmai igazgatója videóüzenetben volt jelen. Mit kínál a Nemzeti Művelődési Intézet a TOP Projektgazdáknak? című előadásában bemutatta az NMI által 2020. novemberében elindított Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programot. Az EMMI által támogatott program 1578 olyan 1500 fő lakos alatti településnek nyújt segítséget egy éves képzések szervezésével, ahol eddig nem volt legalább középfokú szakirányú végzettséggel bíró közművelődési szakemberek. A képzést követően az új szakemberek képessé válnak a járványhelyzet végével újrainduló közösségi élet szervezésére és a helyi értékek feltárására, az NMI országos módszertani intézményként szakmai hálózatába, illetve országosan és lokálisan futó programjaiba is integrálja őket.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

Dr. Arapovics Mária, az ELTE Társadalomtudományi Karának hab. egyetemi docense, a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt egykori szakmai vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a projekt során elért eredmények, legyen szó például kutatásokról, módszertani kézikönyvekről, online felületekről vagy rövidfilmekről, tovább éljenek, majd részletesen ismertette, hogy a projektben kidolgozott módszertanok miként hasznosulnak az egyetemi képzésben.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

Dr. Bereczki Ibolya, a  Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese a konferencia első napját lezáró Zárszóban kiemelte, hogy a járványhelyzet kapcsán még inkább felértékelődtek a közösségi kapcsolattartás kreatív módszerei, fontos lett, hogy megtartsuk a közösségi szolidaritásba vetett hitünket.

A második napon, azaz a keddi műhelymunkán a közösségek részvételével megvalósuló felmérés és tervezés tapasztalatai témához kapcsolva került bemutatásra három közösségfejlesztési jó gyakorlat Fodor Tamás, a Cselekvő közösségek projekt volt szakmai vezetőjének moderálásával. Az iregszemcsei Bartók Béla Művelődési Ház vezetője, Dobos Andrea például arról számolt be, hogy a lakossági igényeket helyesen felmérve nem csak a kemenceflottát sikerült jól felfűteni, de a helyi közösséget is aktivizálni tudták. Bár a művelődési ház közvetlen környezetében lévő, használaton kívüli zöldterületek park jellegű közösségi térré alakítását célzó mintaprojektjük véget ért, időközben a polgármesteri székben is más ül már, de az Ireg-patak partján töretlen lelkesedéssel további fejlesztési ötletek valósulnak meg. A szabadtéri rendezvényhelyszínüket folyamatosan fejlesztik, a közösségi faültetéstől a csókváltópadon át a szabadtéri mozi kialakításáig számos megvalósítandó tervük van még.

A hozzászólások során elhangzott, hogy mint annyi területen, a közösségi tervezés esetén is alapvető a megfelelő kommunikáció és az adekvát bevonás. Az egy településen működő, ugyanarra a helyi közösségre célzó, és ezért gyakran egymásra licitáló könyvtárak, múzeumok és művelődési házak programjaikat összehangoltan tervezve egymást erősíthetik. Az elöregedő kistelepülések vagy a zsákfalvak és a kis létszámú kulturális intézmények fásulttá váló munkatársai esetében a kistérségi szintű összefogás és tervezés, közös gondolkodás lehet a megoldás. Nagyvárosok esetében pedig kisebb léptékben gondolkodva, szomszédságok vagy városrészek szintjén lehet bevonni a tervezésben a közösségeket. Ahhoz, hogy valóban nyílt közösség maradjon egy közösség, a véleményvezéreken túl a passzívabb rétegeket is meg kell tudni szólítani, az ő igényeik is számítanak, bár a moderátort idézve abban is van némi igazság, hogy „Fára mászni lehet tanítani a kappant is, de egyszerűbb a mókussal kezdeni”. És persze a mindentudó helyi postás bevonásáról sem szabad elfelejtkezni a közösségi tervezési folyamat során.

térség, település vagy településrész közösségi tevékenységeinek történeti feltárásáról szóltak a szerdai műhelymunkán megismert jó gyakorlatok, melyeket Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros moderált az Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézettől. A múltba révedés mellett, helyett az előadók a jövőbe is tekintettek. Bárczi Miklós, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. közfeladatot ellátó projektmenedzserétől megtudhattuk, hogy az elfeledett mezőgazdasági tudást egy kertvárosi zártkertben  felélesztő és a környezeti fenntarthatóságra hangsúlyt helyező Nagykanizsa – Ide tartozunk! mintaprojekt során kialakult szakmai kapcsolathálóra, a 3 résztvevő egyesületre alapozva fogtak egy határon átívelő horvát-magyar projektbe. A Családok évéhez is kapcsolódó Korlenyomat – Taliándörögd kincsei mintaprojekt tapasztalatait Stumpf Rebeka, a Taliándörögdi Közösségi Ház intézményvezetője előadásában ismerhették meg a résztvevők. A Néprajzi Múzeumtól kapott módszertani tudást felhasználva, és a helyi családokat és civil önkénteseket nagy arányban bevonva „írtak együtt történelmet”. Egy példányban kiadott falukönyvbe gyűjtötték össze a 156 taliándörögdi családdal, továbbá helyi civil közösségekkel, intézményekkel, vállalkozásokkal kapcsolatos tudást, melyet szeretnének öt évente aktualizálni.  

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!  A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

A Szép Jelen Alapítvány alapítója és a 30 éve létező Fecskepalota üdülő megálmodója, a fáradhatatlan problémamegoldó Orbán Péter gyógypedagógus  izgalmas prezentációjában az egykor virágzó, majd lehanyatlott Gánt-bányatelepen kialakított, rekreációs célú és a településről elszármazottak számára emlékhelyként is szolgáló közösségi park sok kreativitást igénylő közösségi fejlesztését mutatta be. Arra is őszintén kitért, hogy a turisztikai bevételekre alapozott működési modell miatt a 2020-as, koronavírus járványban sújtott évben a fejlesztés megtorpant, sőt, a civil szervezet megmaradása is kérdésessé vált, de jövőre, alapítványi tisztújítást követően folytatják az építkezést.

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

 

A csütörtöki műhelymunka témáját a közösségi akciók, tevékenységek, események megvalósításának tapasztalatai adták. Ezen a délutánon főként a muzeális intézmények közösségfejlesztő tevékenysége állt a fókuszban. Terítékre került a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Kiskőrös 300 mintaprojektje Dr. Filus Erika igazgató előadásában. A miskolci Herman Ottó Múzeum Cselekvő önkéntesek mintaprojektjének továbbfejlesztéséről, a szépkorú önkéntesek részben virtuális platformra történő  átirányításáról Vass Nóra osztályvezető szólt a célcsoport értékpreferenciáit vizsgáló kutatási eredményeit is bemutatva. 

A kulturális közösségfejlesztési projektek után is van miből építkezni!

Teret kapott a játékosítás, mint a Cselekvő közösség projekt egyik fontos eleme is. A helyi legendákra építő CsongrádON – Városismereti kalandjáték közösségi kidolgozásának rejtelmeibe a Csemegi Károly Könyvtár intézményvezetője, Illés Péter vezette be az érdeklődőket. Végül a sümegi Kisfaludy Sándor Emlékház szakmai koordinátora, Oszkai Réka azt a kérdést járta körül, hogy mit tehet egy Közösségi Múzeum elismerésben részesített muzeális kiállítóhely a közösséggel és a közösségért.

A Szu Annamária, a MOKK fejlesztési osztályvezetője által moderált csütörtöki délután témája iránt kiugróan magas volt az érdeklődés, a tervezett 25 fő helyett végül 14 megyéből, 48 településről 62 résztvevő kapcsolódott be az online tapasztalatcserébe élénk forgalmat generálva ezzel chatfalon és az éterben. A TOPOTÉKÁ-tól a gyógyult rákbetegeknek szóló online önképzőkörön át az online jótékonysági Mikulás-futásig meg a mézeskalács szelfi szépségversenyig sokféle, a nehezen elérhető célcsoportok közösségi bevonását, illetve a járványhelyzet miatt kialakult nehézségeket  ötletesen áthidaló jó gyakorlatot is megosztottak egymással a hozzászólók.

A nagy sikerrel való tekintettel jövőre több alkalommal is szervez hasonló tapasztalatcserét a MOKK, a következő alkalom időpontja várhatóan 2020. február 22-25, melyre 2021. január második felében indítjuk a jelentkezéseket. A program megtervezésénél az első alkalommal érkezett visszajelzéseket, témajavaslatokat is figyelembe vesszük.

 

Kajári Gabi
marketing, kommunikációs és disszeminációs szakértő
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

TOP Helyi identitás és kohézió erősítése – képzések – BETELT!

Újabb egynapos képzések indulnak közigazgatási szakemberek számára országszerte. “A közösségfejlesztés és a helyi közigazgatás kapcsolata, egymásra gyakorolt hatása” című, hat órás, a közszolgálati tisztviselők továbbképzési rendszerében nyilvántartott képzés  (PM-2437-1804-BS) célja, hogy a résztvevők gyakorlatorientált módszerekkel  megismerjék a közösségfejlesztés folyamatának alaplépéseit, a kulturális intézmények közösségi részvételén alapuló működtetését,  a közigazgatási szervezetek szerepét a közösségek fejlesztésében, valamint képessé váljanak településük közösségfejlesztési folyamatainak támogatására.

Figyelem! A képzés megfelel a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás  3.4.1.1. B. 5. g. pontja szerinti szakmai tapasztalatcsererén való részvételikötelezettség előírásának. Azaz amennyiben sikeresen elvégzi a képzést, a MOKK által kiállított tanúsítvány bemutatásával eleget tesz a tapasztalatcserén való részvételi kötelezettségnek. A szakmai tapasztalatcsere költsége a TOP pályázatból elszámolható.

Időpontok: 

I. turnus:  2021. 01.29. online

Betelt!

II. turnus: 2021.02.26. online

Betelt!

III. turnus: 2021.03.26. online

Betelt!

IV. turnus: 2021.04.23. online

Betelt!

Ajelentkezési határidő minden turnusra 2020.12.16!

Résztvevői létszám maximum 20 fő. Amennyiben a létszám a jelentkezési határidő előtt betelik, a jelentkezéseket lezárjuk!

 

A képzés óraszáma: 6 óra

A képzés egyedi azonosító száma (Állami tisztviselői és a közszolgálati továbbképzési rendszer, NKE VTKK):

PM-2437-1804-BS

A képzés tanulmányi pontszáma: 7 kredit

A képzés célja a közigazgatási szakemberek felkészítése gyakorlatorientált módszerekkel a közösségfejlesztés alapértékeinek, fázisainak és módszereinek megismerésére. Jó gyakorlatok bemutatása a közművelődési intézmények, a könyvtárak és a múzeumok közösségi részvételen alapuló működtetésére, társadalmiasítására, partneri kapcsolatainak bővítésére, valamint az intézmények önkéntes és esélyegyenlőségi programjának bővítésére vonatkozóan. A kommunikációs készségek fejlesztése az együttműködés érdekében.

A képzés célcsoportja a közigazgatásban dolgozók, különösen a kulturális, közművelődési és civil szervezetekkel kapcsolatos feladatokat ellátó munkatársak, valamint településfejlesztési projektekben dolgozó, pályázatok írásával foglalkozó munkatársak.

A képzés tematikája:

  • A közösségfejlesztés alapjai, célja
  • A kulturális közösségek hatása a település életére
  • A kulturális intézmények szerepe a települési közösségfejlesztésben
  • A közigazgatási szervezetek szerepe a közösségek fejlesztésében, a folyamat támogatásának lehetséges útja és módja
  • Támogató kommunikáció az együttműködés során
  • Jó gyakorlatok bemutatása

A teljesítmény ellenőrzésének, értékelésének módja: csoportos feladatmegoldások, gyakorlatok, tesztírás

A képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum: tanúsítvány

Képzési díj: 15.000 Ft/fő

 

Kiknek a jelentkezését várjuk?
  • kulturális, közművelődési és civil szervezetekkel kapcsolatos feladatokat ellátó munkatársak
  • településfejlesztési projektekben dolgozó munkatársak
  • pályázatok írásával foglalkozó munkatársak
  • Helyi identitás és kohézió erősítése TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 című pályázattal foglalkozó munkatársak 

A képzés a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című, EFOP-1.3.1-15-2016-00001 azonosító számú kiemelt projekt fenntartási időszakban valósul meg.

Forrás: https://mokk.skanzen.hu/a-kozossegfejlesztes-es-a-helyi-kozigazgatas-kapcsolata,-egymasra-gyakorolt-hatasa

 

További információ: MOKK oktatási csoportkepzes.mokk@skanzen.hu 

 

 

 

 

A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben – szakmai tapasztalatcserét segítő online konferencia

Tisztelt Projektgazda!

A 2019.09.15-én lezárult „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt fenntartási időszakában (2019. október 16-tól 2022. október 15-ig) a projektet megvalósító konzorciumot vezető Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) és konzorciumi partnerei, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kht. továbbra is arra törekszenek, hogy a TOP-nyertes projektgazdák számára előírt szakmai tevékenységeket szakmai tapasztalatcserére lehetőséget nyújtó rendezvények szervezésével is segítsék.

A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 pályázati felhívások meghatározzák, hogy a projektet megvalósító települések vezetőinek, azaz a polgármestereknek és/vagy képviselőtestületi tagoknak rész kell venniük a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” című kiemelt projekt által biztosított szakmai tapasztalatcseréken. A szervezett szakmai programokon előírt részvételt a MOKK által kiállított igazolás támasztja alá. Ezek az alkalmak egyértelműen az érintettek javát szolgálják, hiszen sokrétű szakmai – módszertani támogatás nyújtanak a fejlesztés eredményeként társiadalmiasítottan működő intézmények számára.
A 2020. évi kapcsolattartásra szolgáló fórumként a MOKK 2020. december 7-10. között a délután órákban online szakmai tapasztalatcserét szervez „A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben” címmel. A nyitónapon, továbbá az ezt követő három nap egyikén a részvétel minden jelentkező számára kötelező.
Az első napon aktuális információkat tartalmazó plenáris előadásokra kerül sor webinarium formájában, a résztvevők írásban tehetik fel az előadóknak felmerült kérdéseiket.

A következő három napon választható témájú műhelymunkákon vehetnek részt a jelentkezők előadóként vagy hozzászólóként. A tematikus műhelymunkákat a projektet megvalósító konzorciumi tagok vezetik. A műhelymunkák maximális résztvevőszáma: 25 fő/műhelymunka.

A keddi műhelymunka témája: A közösségek részvételével megvalósuló felmérés és tervezés tapasztalatai.
A szerdai műhelymunka témája: Tapasztalatok a térség, település vagy településrész közösségi tevékenységeinek történeti feltárásáról és a lakosság számára elérhetővé tételéről (elsősorban a közművelődési, muzeális és könyvtári intézmények és közművelődési közösségi színterek együttműködéséről, valamint a projekt célkitűzései által érintett egyéb intézmények, szervezetek együttműködéséről).
A csütörtöki műhelymunka témája: Közösségi akciók, tevékenységek, események megvalósításának tapasztalatai.

Egy-egy műhelymunkához három előadást választunk ki az alábbi online jelentkezési felületen beküldött összefoglaló alapján. Azon jelentkezők, akiknek az előadása nem került kiválasztásra, hozzászólóként továbbra is részt vehetnek a műhelymunkán.

Amennyiben a jelentkező igazoltan részt vett a plenáris napon, valamint a három műhelymunka egyikén előadóként vagy hozzászólóként ismertette saját tapasztalatát, úgy a részvétel teljesítettnek tekintett, amelyről igazolást állítunk ki.

Az online konferencián való részvétel ingyenes és meghívásos, előzetes online regisztráció szükséges.

Jelentkezési határidő: 2020.12.01. 14:00
Ha a férőhelyek elfogynak, a jelentkezést előbb lezárjuk. A jelentkezést 2020.nov. 30-án lezártuk.

A jelentkezési felület linkje: https://forms.gle/LDTxwSY5vw1iXiLw9

 

További információ

Szu Annamária

fejlesztési osztályvezető

szu.annamaria@skanzen.hu

 

A kultúra szerepe a helyi közösségfejlesztésben – szakmai tapasztalatcserét segítő online konferencia

Program

2020. 12. 07. hétfő

Plenáris előadások

Moderátor: Szu Annamária, fejlesztési osztályvezető, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

13.30 – 13.40 Köszöntő – Dr. Cseri Miklós, főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

13.45 – 13.55 A TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16  felhívások módosulásai. – Katona Zsuzsanna, programirányító referens, Pénzügyminisztérium, Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság, Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály, Felhíváselőkészítési Osztály (online)

14.00 – 14.10 A webinárium chatfalán beérkezett kérdések megválaszolása

14.15 – 14.25 Hogyan támogatja a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeum Oktatási és Módszertani Központ a TOP-projektgazdákat? – Nagy Magdolna, igazgató, SZNM Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

14.30 – 14.40 Az Országos Széchenyi Könyvtár a TOP projektgazdákért – Fehér Miklós, igazgató, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet

14.45 – 14.55 Mit kínál a Nemzeti Művelődési Intézet a TOP Projektgazdáknak? – Szedlacsek Emília, szakmai igazgató, NMI Művelődési Intézet Nkft. 

15.00 – 15.10 A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projektben kidolgozott módszertan miként tudott az egyetemi képzésben megjelenni – Dr. Arapovics Mária, hab. egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar

15.15 – 15.25 A webinárium chatfalán beérkezett kérdések megválaszolása

15.30 – 15.35 Zárszó – Dr. Bereczki Ibolya ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettes, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

 

A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás kiemelt projekt keretében elkészült filmek bemutatása

 

2020. 12. 08. kedd

MűhelymunkaA közösségek részvételével megvalósuló felmérés és tervezés tapasztalatai

Témavezető: Fodor Tamás, volt szakmai vezető, Cselekvő közösségek projekt

13.30 – 13.40 Köszöntő – Fodor Tamás, volt szakmai vezető, Cselekvő közösségek projekt

13.40 – 13.50 Első jó gyakorlat: A mintaprojekt tovább él? A lezárása utáni hatások: Közösségi tér/ közösségi szervezéssel Iregszemcsén, avagy az Ireg-patak partjának új élete – Dobos Andrea, intézményvezető, Bartók Béla Művelődési Ház

https://cselekvokozossegek.hu/kozossegi-ter-kozossegi-szervezessel-iregszemcsen-az-ireg-patak-partjanak-uj-elete-iregszemcse/

13.55 – 14.10 Hozzászólások, kérdések

14.15 – 14.25 Második jó gyakorlat:  A kulturális közösségfejlesztés tapasztalatai – Dudok Dávid doktorandusz, ELTE Szociálpolitikai Tanszék

14.30 – 14.45 Hozzászólások, kérdések

14.50 – 15.00 Harmadik jó gyakorlat ismertetése: Korlenyomat – Taliándörögd kincsei mintaprojekt tapasztalatai – Stumpf Rebeka intézményvezető, Taliándörögdi közösségi Ház

https://cselekvokozossegek.hu/korlenyomat-taliandorogd-kincsei-taliandorogd/

15.05 – 15.20 Hozzászólások, kérdések

15.25 – 15.35 Összefoglaló, zárszó – Fodor Tamás, volt szakmai vezető, Cselekvő közösségek projekt

 

2020. 12. 09. szerda

MűhelymunkaTapasztalatok a térség, település vagy településrész közösségi tevékenységeinek történeti feltárásáról és a lakosság számára történő elérhetővé tételéről (elsősorban a közművelődési, muzeális és könyvtári intézmények és közművelődési közösségi színterek együttműködéséről, valamint a projekt célkitűzései által érintett egyéb intézmények, szervezetek együttműködéséről)

Témavezető: 

Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézet – Könyvtártudományi Szakkönyvtár  

 

13.30 – 13.35 Köszöntő

13.40 – 13.50 Első jó gyakorlat: A mintaprojekt tovább él? A lezárás utáni hatása:  Nagykanizsa – Ide tartozunk! – Bárczi Miklós, közfeladatot ellátó projektmenedzser, Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.

https://cselekvokozossegek.hu/nagykanizsa-ide-tartozunk/ 

13.55 – 14.10 Hozzászólások, kérdések

14.15 – 14.25 Második jó gyakorlat ismertetése: Emlékőrző bányász utódok” Bányász emlékhely és turista pihenő létesítése és fenntartása a gánt-bányatelepi közösségi parkban című mintaprojekt tapasztalatai és a jövőbeli tervek bemutatása – Orbán Péter alapító, Fecskepalota – Szép Jelen Alapítvány

https://cselekvokozossegek.hu/emlekorzo-banyasz-utodok-banyasz-emlekhely-es-turista-piheno-letesitese-es-fenntartasa-a-gant-banyatelepi-kozossegi-parkban/

14.30 – 14.45 Hozzászólások, kérdések

14.50 – 15.00 Harmadik jó gyakorlat ismertetése: Történelem, hagyomány Pitvaroson című mintaprojekt tapasztalatai – Tószegi Gyula gazdaságfelelős és teleházvezető, Pitvarosi PROVITA Segítő Szolgálat

https://cselekvokozossegek.hu/tortenelem-hagyomany-pitvaroson-pitvarosi-provita-segito-szolgalat/

15.05 – 15.20 Hozzászólások, kérdések

15.25 – 15.35 Negyedik előadás: Korlenyomat – Taliándörögd kincsei mintaprojekt tapasztalatai – Stumpf Rebeka intézményvezető, Taliándörögdi közösségi Ház

https://cselekvokozossegek.hu/korlenyomat-taliandorogd-kincsei-taliandorogd/

15.40 – 15.55 Hozzászólások, kérdések

16.00 – 16.10 Összefoglaló, zárszó – Bódog András olvasószolgálatos, tájékoztató könyvtáros, Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Intézet – Könyvtártudományi Szakkönyvtár

 

 2020. 12. 10. csütörtök

Műhelymunka: Közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok megvalósításának tapasztalatai

Témavezető: Szu Annamária – Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

13.30 – 13.35 Köszöntő – Szu Annamária fejlesztési osztályvezető – Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

13.40 – 13.50 Első jó gyakorlat: A mintaprojekt tovább él? A lezárás utáni hatás: Kiskőrös 300 – Dr. Filus Erika igazgató, kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum 

https://cselekvokozossegek.hu/kiskoros-300-petofi-szulohaz-es-emlekmuzeum-kiskoros/

13.55 – 14.10 Hozzászólások, kérdések

14.15 – 14.25 Második jó gyakorlat: Cselekvő önkéntesek a Herman Ottó Múzeumban mintaprojekt ismertetése – Vass Nóra, osztályvezető, Herman Ottó Múzeum

https://cselekvokozossegek.hu/cselekvo-onkentesek-a-herman-otto-muzeumban-herman-otto-muzeum-miskolc/

14.30 – 14.45 Hozzászólások, kérdések

14.50 – 15.00 Harmadik jó gyakorlat – CsongrádON – Városismereti kalandjáték közösségi kidolgozása – Illés Péter intézményvezető, Csemegi Károly Könyvtár

https://cselekvokozossegek.hu/csongradon-varosismereti-kalandjatek-kozossegi-kidolgozasa-muvelodesi-kozpont-es-varosi-galeria/

15.05 – 15.20 Hozzászólások, kérdések

15.25 – 15.35 Mit tehet egy Közösségi múzeum elismeréssal büszkélkedő muzeális kiállítóhely a közösséggel, a közösségért? – Oszkai Réka szakmai koordinátor, Kisfaludy Sándor Emlékház

 

15.40 – 15.55 Hozzászólások, kérdések

16.00 – 16.10 Összefoglaló, zárszó – Szu Annamária, fejlesztési osztályvezető, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

A konferenciát a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezi a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt fenntartási időszakában.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata – újabb képzés indul – jelentkezési határidő 10.19

“A kulturális közösségfejlesztés gyakorlata (Blended)” címmel ismét képzést indítunk a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szervezésében kulturális szakemberek számára.
Jelentkezési határidő: 2020.10.19

A képzés időpontja:

  • 2020.11.02-16. e-learning rész, online, és
  • 2020. 11.17-20. tantermi rész, Szentendre

Az EMMI által akkreditált képzés során a résztvevők megismerkednek a Cselekvő közösségek projekt eredményeivel, képessé válnak a kulturális partnerség, a közösségfejlesztés és a kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására, jártassá válnak a társadalmiasított intézményi modellek és az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában, elsajátítják az intézményi önkéntesség támogatásának módszereit. A megszerzett kompetenciák birtokában képesek lesznek esetpéldák, jó gyakorlatok gyűjtésére és alkalmazására a múzeumi, a könyvtári és a közművelődési területen.

A 2020-tól induló költségtérítéses képzés a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) projekt fenntartási időszakában kerül megrendezésre.

A képzés díja: 55.000 Ft/fő

A jelentkezési lap ide kattintva érhető el.

Figyelem! A képzés megfelel a TOP-5.3.1-16 és a TOP-6.9.2-16 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat kedvezményezettjei számára a pályázati felhívás 3.4.1.1. B/f. pontja szerinti képzési kötelezettség előírásának. Azaz amennyiben sikeresen elvégzi a képzést, a MOKK által kiállított tanúsítvány bemutatásával eleget tesz a képzési kötelezettségnek.

A képzés során megszerezhető kompetenciák:

  • a Cselekvő közösségek projekt eredményeinek megismerése,
  • képesség a kulturális partnerség generálására,
  • képesség a közösségfejlesztés generálására,
  • képesség a kulturális intézményeket célzó fejlesztési folyamatok generálására,
  • jártasság a társadalmiasított intézményi modellek alkalmazásában,
  • jártasság az esélyegyenlőségi modellek alkalmazásában,
  • a kulturális önkéntességi tevékenység támogatási módszereinek elsajátítása,
  • kompetenciák esetpéldák, jó gyakorlatok gyűjtésére és alkalmazására a múzeumi, könyvtári, közművelődési területen.

Bővebb infomációt a képzésről itt olvashatnak.

Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre!

MOKK oktatási csoport

Szikla Fruzsina oktatásszervezeő

+36 30 322 3357
kepzes.mokk@skanzen.hu