Ferencz Klára

Ferencz Klára (1977), kulturális közösségfejlesztő mentor, Fejér megye

Rajz-vizuális kommunikáció tanárként végzett a Kaposvári Egyetem és Művészeti Főiskola pedagógia karán. Tanárként 12 évig dolgozott a Seregélyesi Általános Iskola művészeti részén és környező két településen.

A Gárdonyi tanoda szakmai megvalósítójaként jelenleg 10 mentorált gyerekkel foglalkozik. Gárdonyi lakosként tevékenységeit végigkíséri a természeti nevelés, a természet iránti elköteleződés, legyen az munka, szabadidő vagy alkotó tevékenység. Ezt az elköteleződését erősítette a Seregélyes-Elzamajorban eltöltött 5 szezon a Pelikán Ház Erdei Iskola vezetőjeként. Immár két éve vezeti saját felnőtt és gyermek alkotóműhelyét, melynek számos célja mellett egyik kiemelkedő eleme az alkotó együttlét és az egymástól tanulás. Alapítója és designere a Velencei-tavi Ütős Fesztiválnak, mely rendezvény – elsőként a tó körül – magában hordozza a közösség igényeit, mindazon megnyilvánulási formákat, melyben együttlétekről beszélhetünk. Gárdonyiként aktív szerepet vállal a civil és önkéntes életben egyaránt, többek között a Felhő csoport egyik tagjaként, melynek célja formabontó tevékenységeken keresztül visszaemelni a mindennapi életbe a közös gondolkodás kultúráját.

Elérhetőség:

ferencz.klara@skanzen.hu