Nagykanizsa – Ide tartozunk

A közös kulturális gyökerek, örökség és identitás ápolása fontos eleme a helyi közösségek fejlesztésének. Nagykanizsa esetében ez a történelmi múlt és a jelen összekapcsolásában fejeződik ki a legjobban, hiszen az egykori minta kereskedőváros napjainkban újra – elsősorban a turizmusfejlesztés alapján – magas színvonalú helyi termékei és erős közösségei révén az élvonalba kerülne. Ebben az erőfeszítésben már eddig is sok öntevékeny közösségi kezdeményezés és kisléptékű fejlesztés valósult meg, a helyi kulturális és egyéb közintézmények közreműködésével. A mintaprojekt célja ennek a folyamatnak a további fejlesztése.

A Nagykanizsához csatolt hajdani kistelepülések közül az egyik, a várossal szinte már teljesen egybeépült Palin, és a már külterületen található zárkert, a Förhénci-szőlőhegy. A városrész lakossága közel 4000 fő. A területen alapvető cél a fennálló kertvárosi beépítettségű, illetve falusias lakófunkció megőrzése, s az ehhez a funkcióhoz szorosan kapcsolódó életminőséget javító környezeti tényezők, infrastruktúra folyamatos, esetenként kis lépésekben megvalósítandó, pályázati forrásokat és lakossági kezdeményezéseket mozgósító fejlesztése. A városrészben a hatályos rendezési terv szerint jelentős kertvárosias lakóterületi fejlesztésekre nyílik még lehetőség. Így a célcsoport az eddigi és a jövőben ide betelepülő többgyermekes, fiatal családok, valamint az őslakos paliniak (idősebbek, nyugdíjasok) és a palini általános iskola tanulóiból tevődik össze.

Nagykanizsa – ide tartozunk mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Nagykanizsa – ide tartozunk mintaprojekt kisfilm (rövid)

Nagykanizsa – ide tartozunk mintaprojekt kiadvanya