Sikeresen lezajlott a mentorképzés első hete

A Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás EFOP-1.3.1-15-2016-00001 projekt keretében a 4 hetes, 120 órás, „Felkészülés a kulturális közösségfejlesztő mentori feladatokra” című képzés első hete végét ért.

A 60 mentor az első napon önismereti és kommunikációs kompetenciáját fejleszthette, illetve megismerhettek olyan viselkedésmintákat, konfliktuskezelési trükköket, melyeket majd a munkájuk során hasznosíthatnak. Nemcsak a közösséget, hanem önmagukat is jobban feltérképezhették, megismerhették, ami különösen fontos ennél a hivatásnál.

A tanulás mellett azonban az ismerkedésre is jutott idő, a mentorcsapat hamar megtalálta a közös hangot. A kiválasztott mentorok hűen a feléjük támasztott elvárásoknak, már a nap végén kezdeményezéseket és programokat szerveztek egymás között, a következő hetek estéire különböző közösségi programokat állítottak össze.

A második nap a mentorok megismerkedtek jövendő foglalkozásuk feladataival, kihívásaival, a kulturális intézmények megszólításának módjaival, érzékenyítésével, társadalmasításával.

A harmadik és a negyedik nap a közösségfejlesztés alapjait sajátíthatták el a résztvevők, az elméleti bevezetés után sok játékos és csoportos feladatot alkalmaztak az oktatók. Mivel mindegyik mentor komoly szakmai háttérrel rendelkezik, korábbi munkatapasztalataikkal is kiegészíthették az órán elhangzottakat.

A mentorok által adott visszajelzések, melyek pozitívak, lelkesítők, meghatározó támpontot jelentenek a szervezők számára. A második héten a szakmai tudás elsajátítása mellett jut idő terepmunkára és a képzés székhelyéül szolgáló Esztergom megismerésére is.