Bejegyzések

Európa kincses tárháza – kulturális örökség a Közösségek Hetén

Idén ünnepeljük a Kulturális Örökség Európai Évét, amelynek gondolatiságához és céljaihoz a Közösségek Hete is kapcsolódik. Ezért ebben az évben kiemelt figyelmet biztosítunk azoknak a programoknak, amelyek a helyi kulturális, szellemi, épített örökség megismertetésére, feltárására helyezik a hangsúlyt. A Kulturális Örökség Európai Évéhez kapcsolódva olyan programok megvalósítását várjuk, melyek ráirányítják a figyelmet Európa, s ezen belül hazánk gazdag és sokszínű kulturális örökségére, helyi értékeink megóvásának szükségességére.

 

A Közösségek Hetét 2018. május 7. és 13. között „Együtt lenni, együtt tenni jó!” címmel hirdeti meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt keretei között.

Idén is várjuk a közösségek, szervezetek, intézmények jelentkezését, szakmai és közönség programokkal, önállóan vagy egymással karöltve a hét bármely, vagy akár minden napjára szervezve.

 

A regisztráció hamarosan indul!

 

Figyelje kommunikációs csatornáinkat, és iratkozzon fel Hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről!