Bejegyzések

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 5.

Akár egyszerű érdeklődőként, akár a kultúra valamely területén tevékenykedő szakmabeliként vág neki az ember a Közösségek Hete programsorozatnak, számos alkalmat talál ismeretei bővítésére. Ezekből a tudásmegosztó programokból válogattunk ajánlónkban.

 

A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesületének vállalkozások, egyesületek, klubok, magánszemélyek a tagjai. Első megmozdulásuk néhány fűzfa elültetése volt a város területén lévő körforgalmakba, majd az évek során több kulturális rendezvényt szerveztek. Öt éve adták át a LEADER-pályázati támogatásból felújított egykori Nitrokémia Csillagvizsgálót, ami azóta Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont néven működik. Rendszeresek az esti távcsöves bemutatóik, előadásaik iskolai csoportok, illetve érdeklődők számára. A Közösségek Hetéhez május 13-i „CSILLAGOS NAP” című programjukkal csatlakoztak: délután a csillagvizsgálóban interaktív vetélkedő folyik értékes ajándékokért, emellett csillagászati előadás és távcsöves bemutató is várja a látogatókat.

 

Hol? Balatonfűzfő, Városi Stadion – Balaton Csillagvizsgáló LEADER Kultúrközpont, Veszprém megye

Mikor? 2017. május 13.

 

 

Az Életfa Alapítvány szervezésében idén a Közösségek Hetéhez kapcsolódva valósul meg a Közösség – Média – Művelődés május 12-én a Békés Városi Művelődési Központban. Hogyan lehet elindulni és új típusú fenntartható közösségeket segíteni? Hogyan lehet felkészülni a változásokra? Milyen készségekre lesz szükségünk a közeljövőben? Milyen lesz a jövő munkahelye? Hogyan tudjuk meghaladni a szűkösség gazdaságát és hogyan tudunk erőt meríteni a jelen és a jövő problémáiból? A Közösség – Média – Művelődés konferencia ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat. Regisztrálni az esemény oldalán lehet: kozossegmediamuvelodes.hu

 

Hol? Békés, Kecskeméti Gábor Békés Városi Művelődési Központ, Békés megye

Mikor? 2017. május 12.

 

 

A hat éve működő Szoboszlói Gazdaház Alapítvány tartja fenn és tölti meg élettel Hajdúszoboszló műemlék épületét, a Gazdaházat. Bemutatják – és meg is élik – a régiek mindennapjait, az általuk ránk hagyott örökséget, hagyományokat. Önkéntesek és kézművesek segítenek abban, hogy az érdeklődők kézműves foglalkozásokon, paraszti munkákon, játszóházon keresztül szerezhessenek élményt a Gazdaház birtokolta tudásából. A Közösségek Hete keretében május 8-14-ig minden nap más civil szervezet lesz „Vendégségben a Gazdaházban”. A részt vevő közösségek tevékenysége életünk számos területét felöleli: közös varrásra hívnak a Gyógyvíz Foltcsoport tagjai, bemutatkoznak a Porszem Lovas Egyesület lovasai, az Életerő Egyesület tagjai, felolvasást tart a Polgári Olvasókör, egyesületi ülése lesz a Városszépítő Egyesületnek, helyi őstermelők kóstoltatják termékeiket és a Gazdaház is bemutatkozik. A rendezvény egész időtartama alatt megtekinthetőek a Gazdaház kiállításai, valamint a kézműves műhelyben a foltvarrók munkái.

 

Hol? Hajdúszoboszló, Gazdaház, Hajdú-Bihar megye

Mikor? 2017. május 8-14.

 

 

A tatai Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2008-ban jött létre vidékfejlesztő uniós és LEADER projektek támogatására, 38 Komárom-Esztergom és Fejér megyei település közreműködésével. A Közösségek Hetén alulról szerveződő – LEADER forrásból megvalósuló – közösségi jó gyakorlatokat, projekteket mutatnak be a térségből, kitérve aktuális közösség- és vidékfejlesztő kérdésekre is. A szakmai napoknak május 9-én a Naszályi Művelődési Ház és IKSZT, május 11-én pedig a Magyaralmási Faluház ad otthont: a terítéken többek között olyan témák lesznek, mint az egyházak közösségszervező ereje, vagy az országos rendezvénysorozatokhoz való csatlakozás tapasztalatai, emellett helyi szervezetek, kezdeményezések is bemutatkoznak.

 

Hol? Művelődési Ház és IKSZT – Naszály (Komárom-Esztergom megye), Faluház – Magyaralmás (Fejér megye)

Mikor? 2017. május 9. és 11.

 

 

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 4.

Egészséges életmód-programokat ajánlottunk előző sorozatunkban, a most összegyűjtött válogatásunkban pedig arra biztatjuk Önöket, piciket és nagyokat, hogy kicsit pihenjenek, mélyedjenek el az irodalomban, nézzenek be a könyvtárba! Különösen érdemes ezt megtenni Szigetváron, vagy felkeresni az Ex Libris Olvasókör programjait, vagy Cegléden megnézni, hogyan működik a Nagyi-net, meg a Babajátszó, ahol az önkéntesek is segítenek. Ha pedig úgy érzik, már túl sokat ücsörögtek, irány a ceglédi flash-mob!

 

A Szigetvári Városi Könyvtár amellett, hogy kellemes, nyugodt környezetet biztosít az olvasáshoz és tanuláshoz, rengeteg programot kínál ezen túl a szabadidő hasznos eltöltésére a térség minden korosztálya és különböző érdeklődésű lakója számára. Így pl. rendszeresen ad otthont író-olvasó találkozóknak, irodalmi és helytörténeti vetélkedőknek, szavalóesteknek, tanfolyamoknak, baba-mama programoknak. Gazdag helyismereti gyűjteménnyel rendelkezik, melyet kiegészít az ugyancsak a könyvtárban található Szigetvári Várbaráti Kör helytörténeti anyaga is. A Közösségek Hete keretén belül május 12-én „Apám háborúban, és forradalomban” címmel sor kerül Gyócsi László író, újságíró dedikálással egybekötött könyvbemutatójára, ahol a Harc az életért és A béke buktatói című dokumentarista történelmi kisregényeit ismerheti meg a közönség. Az író gyakran látogat Szigetvárra, több regénye is foglalkozik a Zrínyiekkel, így aztán a könyvbemutatói jó hangulatúak, bensőségesek, melyek a közösségépítést is szolgálják.

 

Hol? Városi Könyvtár Szigetvár, Szigetvár, Baranya megye

Mikor? 2017. május 12.

 

A 2005-ben alakult Ex Libris Könyvtári Alapítvány Olvasóköre írók, újságírók, irodalomtörténészek részvételével tart összejöveteleket, biblioterápiás csoportfoglalkozásokat. Az ezek során kialakult összetartó közösség tagjai sokszor színházba, múzeumba és moziba is együtt látogatnak el. A Diafilm Klub keretében gyerekeknek és felnőtteknek is vetítenek, elsősorban meséket és mondákat. A kézműves foglalkozások mellett működik sakk szakkör is, amely a család minden tagja számára hasznos elfoglaltságot biztosít. A Közösségek Hete programsorozathoz csatlakozva, május 8-án Hetén Tímár Gábor: Isteni igazság című regényéről beszélgetnek az író jelenlétében, május 9-én  pedig magyar népmeséket vetítenek az érdeklődőknek. Május 11-én kézműves programmal várják az idelátogatókat, valamint „könyv-totó” tudásfelmérő játékot rendeznek, amelynek nyertesei értékes könyvjutalommal lesznek gazdagabbak.

 

Hol? Ex Libris Könyvtári Alapítvány, 1062 Budapest, Bajza u. 18, Pest megye

Mikor? 2017. május 8-9. és 11.

 

A Közösségek Hete során a Ceglédi Városi Könyvtárba ellátogatók bepillantást nyerhetnek az intézmény sokszínű szolgáltatásaiba, közösségeik aktív tevékenységébe, ahol a legkisebbektől az idősebbekig mindenki találhat neki tetsző programot. Nem csak az új olvasmányra vadászókat várják az olvasókörben vagy nyelvi klubban, de részt vehetünk Babajátszó foglalkozáson, melyen a kisgyermekes családokat segítő önkéntesek is részt vesznek. Példaértékű közösségi tevékenységekkel ismertetik meg az érdeklődőket, az anyanyelvápolók, olvasókör, olvasóklub, nyelvi klub találkozóján. De láthatjuk azt is, hogy működik a „Nagyi-net a könyvtárban”. Akinek esetleg nincs lehetősége személyesen ellátogatni Ceglédre, az se búsuljon; a könyvtár múltjából és jelenlegi életéből egy virtuális fotókiállítás formájában részesévé válhat a könyvtár legemlékezetesebb pillanatainak. Flash-mob keretében pedig  létrehoznak egy közösségi megmozdulást, a helyi ifjúsági szervezetekkel együttműködve.

 

Hol? Ceglédi Városi Könyvtár, Cegléd, Pest megye

Mikor? 2017. május 8-14

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! 

 

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 3.

Köztudott, hogy a közösséghez tartozás jótékonyan befolyásolja az ember testi-lelki egészségét, csökkenti a stresszt, illetve segíti annak feldolgozását. A Közösségek Hete jó alkalom, hogy az egészségünkre figyelmet fordítsunk – méghozzá jó társaságban, közösségben! A Közösségek Hetének részvevőit bemutató sorozatunkban ezúttal az egészséges életmód áll a középpontban.

 

A Dánszentmiklósi Művelődési és Sportház május 13-án Sport- és Egészségnappal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A Községi Sportpálya és az Óvoda épületében és udvarán a helyi intézmények, civil szervezetek együttműködésében valósul meg a program. Az ingyenes családi rendezvényen a sporté és az egészséges életmódé a főszerep. Ezen a napon láthatunk sportbemutatókat, lesznek nyílt edzések, labdarúgó meccsek, ökölvívó és karate bemutató, a Művelődési és Sportház csoportjainak bemutatkozása, családi sportversenyek, életmód tanácsadás.

 

Hol? Dánszentmiklós Művelődési és Sportház, Dánszentmiklós, Pest megye

Mikor? 2017. május 13.

 

A Bioharmonia Tai Chi Egyesület célja a harmonikus, relaxációs távol-keleti mozgásforma népszerűsítése. Május 9-én és 11-én a Miskolci SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziumában tartanak bemutató edzést: a klasszikus 108 mozdulatsorból álló Tai Chi gyakorlatot látványos tradicionális kardos bemutató zárja!  Ezt követően a résztvevők előadás keretében megismerkedhetnek a tai chi több, mint 600 éves múltra visszatekintő módszerével, amely egy kombinációs relaxációs rendszer, meditációs mozgás, harci művészet is egyben – na és nem utolsó sorban: közösség.

 

Hol? Miskolci SZC Kandó Kálmán Szakgimnázium, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Mikor? 2017. május 9. és 11.

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 2.

A Közösségek Hete alkalmat ad arra, hogy egy-egy település közösségei, intézményei, civil szervezetei bemutassák együttműködésük gyümölcseit, s az egész települést megmozgató közösségünnepet rendezzenek. A Közösségek Hete részvevőit bemutató sorozatunkban az ilyen törekvésekből válogattunk.  

 

A mágocsi Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény 2014-ben alakult, s magába foglalja a külön épületben álló Könyvtárat, a Művelődési Házat, a Helytörténeti Gyűjtemény és Alkotóházat, a Rendezvényházat és a Tekepályát. A Mágocs városában és a mikrotérségben folytatott színes tevékenységükből a Közösségek Hetén az „Együtt tenni, együtt lenni jó” elnevezésű, az egész hetet felölelő programsorozatuk nyújt ízelítőt: lesz szakmai workshop, életre kel a helytörténeti gyűjtemény, diákok napja, sportnap, a helyi közösségek múltját és jelenét bemutató Múlt(cool)-túra, valamint német nemzetiségi program is.

 

Hol? Mágocs, Baranya megye – Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Kulturális Intézmény

Mikor? 2017. május 8-14. (minden nap más-más program)

 

A bódvaszilasi Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár szervezi és fogja össze a Közösségek Hetén a Bódvaszilasért Baráti Kör, a Bódvaszilasi DUTRA Barátok Társasága, a Bódvaszilas Községi Sportegyesület, a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Bódvaszilasi Napköziotthonos Óvoda, a Bódvaszilasi Körzeti Általános Iskola rendezvényeit. Erre az alkalomra a közösségek webes közösségi oldalt hoznak létre, történelmi falusétát szerveznek, játékos településismereti vetélkedőt és a Szilasi Esték keretében két előadást rendeznek – az egészséges életmóddal és a település történetével kapcsolatban –, illetve sporteseményt valósítanak meg.

 

Hol? Bódvaszilas, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Mikor? 2017. május 10 -11. (Szilasi Esték), május 13. (labdarúgó mérkőzés, helytörténeti séta)

 

A Pinkamindszenti IKSZT-ben a Közösségek Hete alkalmából május 8-án hétfőn gyógytorna foglalkozással várják az ezüstkorúakat. Május 12-én egymást érik a programok a Közösségi Házban: 13.00 órától egy műhelybeszélgetés során arra az aprófalvak számára különösen fontos kérdésre keresik a választ, hogy hogyan lehet „megmaradni és változni szakadatlan”. Délután pedig benépesül az udvar, és kezdetét veszi a hétvégenyitó családi nap a helyi közösségek közreműködésével: lesz sütés-főzés, angol nyelvi klub, kreatív foglalkozás, és még sok más!

 

Hol? Pinkamindszent, Vas megye – IKSZT

Mikor? 2017. május 8. (gyógytorna bemutató), május 12. (műhelybeszélgetés és családi nap)

 

A Tolna megyei Medina szinte minden nap zene- vagy énekszótól hangos, s a falu ismerői úgy tartják, Medinán teremnek a muzsikusok. Medinán több generáció is muzsikál, s az itteni népzenészek a magyar népzene követeinek tartják magukat. A medinai szerb és magyar népzenei kincs gyűjtésével, visszatanításával és terjesztésével nyolc éve foglalkozik tudatosan a település. A Közösségek Hetén május 12-13-án Medina zenei és irodalmi örökségét zenei együttesek fellépésével szervezett gálaműsorral és műveltségi vetélkedővel mutatják be az érdeklődőknek, de helytörténeti sétát is rendeznek.

 

Hol? Medina, Tolna megye

Mikor? 2017. május 12-13.

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! 

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 1.

A Közösségek Hetéhez csatlakozott programok egy része nemcsak ismereteket és élményeket nyújt, de kellemesen át is mozgat. A helytörténeti séták vagy a vezetett kirándulások alkalmasak arra, hogy különösebb megerőltetés nélkül, de mégis aktívan fedezzünk fel egy-egy települést vagy tájat, megismerve a hely jellegzetes – épített, kulturális vagy természeti – értékeit. Ezeken a könnyű sétákon bármely korosztály bátran részt vehet. A Közösségek Hete közreműködőinek színességét bemutató sorozatunk első darabjában ezekből a sétálós programokból válogattunk egy csokorra valót.

 

A 2009-ben alakult Bakonyalja Barátai Egyesület az UNESCO Bakony-Balaton Globális Geopark partnereként aktív formálója annak az egyre bővülő „geoközösségnek”, mely a földtani értékek megőrzése és bemutatása céljával szervez „geoprogramokat”. Május 14-én is egy szakvezetéses földtani kirándulásra, azaz geotúrára várják az érdeklődőket, akik a Badacsonyt új szemszögből, a természet és a kultúra viszonyrendszerében ismerhetik meg. A túra hívó szavai: a titkos receptúrával készülő ürmös bor, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor halhatatlan szerelme, a Rózsakő legendája, a tekintélyt parancsoló Ranolder-kereszt, Keresztury Dezső adomái, és még sok más rejtett érték…

 

Hol? Találkozó: Badacsony (Veszprém megye), Római út – Kisfaludy Sándor utca kereszteződése, parkoló

Mikor? Május 14., 10.00

 

A döbröntei Szarvaskör Egyesület 2016-ban alakult meg, de tagjai már évek óta együtt dolgoznak a Xantus János Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban. A Bakony szépségeit és értékeit mutatják be és népszerűsítik olyan aktív programokkal, mint a geotúrák, a játszóházak vagy a vezetett séták. A Közösségek Hetén Gannán, az Esterházy Mauzóleumban, illetve Döbröntén, Szarvaskő váránál biztosítanak idegenvezetést az érdeklődők számára, de részt vesznek a Pápa környékén működő közösségek Civil Majálisán is kézműves foglalkoztatóval. 

 

Hol? Döbrönte/Ganna (utóbbi helyszínen jelentkezés függvényében), Veszprém megye

Mikor? 2017. május 14. (pontos információ később)

 

A Nógrád megyei Patak Község Önkormányzata a festői település bemutatására két aktív programmal is készül: a május 12-i „Örökség séta” keretében a település épített táji örökségeivel ismerkedhet az érdeklődő, május 13-án pedig a Művelődési Ház és a Könyvtári, Információs és Közösségi Hely várja nyitott kapukkal és színes programokkal a betérőt. Ezen a napon lehet csatlakozni a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület biciklitúrájához is („Kerékpártúra az Örökségeink Útján Zöldúton”), hiszen az aktív felfedezés lesz igazán maradandó emlék!

 

Hol? Patak, Nógrád megye

Mikor? 2017. május 12-13.

 

Tarts velünk a Közösségek Hetén!