Bejegyzések

Ezerkétszáz programlehetőség vár a Közösségek Hetén!

Hétszázharminc rendezvény között válogathat az érdeklődő az ország számos pontján a Közösségek Hete programkínálatából. A 2017. május 8. és 14. között meghirdetett rendezvénysorozat hétfőtől vasárnapig összesen ezerkétszáz időpontban fogadja a látogatókat.

 
A közösségek, intézmények kilenc témajavaslatot kaptak felhívásunkban. Nem volt elvárás, hogy besorolják a tevékenységüket, mégis a regisztrálók hetven százaléka élt a lehetőséggel, és választott a megadott témák közül.

 

Közönségprogramok a hagyományok tükrében

 

„A hely, ahol itthon vagyunk – Helytörténeti séta” a legnépszerűbb eseménytípus. Az ország számos települése azzal a céllal várja a látogatókat, hogy megismertessék az érdeklődőkkel az adott település örökségeit, népi hagyományait.

 
Szintén a helyi közösségekhez kapcsolható hagyományok, legendák, történelmi események felelevenítését célozzák meg az „Ünneplőben – Ünnepek a településen” típusú programok. A szervezők a helyi örökségi értékekre hívják fel a figyelmet.

 
Az „Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk – közösségünk egykor és ma” téma is sok intézményt, közösséget csábított kapui szélesebb kitárására, hogy bemutassa saját történetét. Számos intézmény „A kultúra csarnokai” elnevezéssel nyílt napot tart, bepillantást engedve a működésébe.

 

A fiatalokat is megmozgatjuk

Az ifjúságot megcélzó programtípusok egyike a „Flash mob”, amely a közösségi összetartozás érzését, az intézményi kötődés erősítését szolgálja.

 
A „Kattanj a Közösségek Hetére!” rendezvény a mobilkommunikációs eszközökön nevelkedett, fiatalabb generációt szólítja meg. A cél, hogy a fiatalok mobiltelefonjuk, számítógépük segítségével maguk publikálják a Közösségek Hete rendezvényeit. Ezt fotózással, filmezéssel, vagy akár blogolással is megtehetik. Kreativitásuknak csak az internet, a közösségi média keretei szabnak határt.

 

A szakmai rendezvények is a palettán

A Közösségek Hete alkalmával több helyen meghirdetik „Kiváló közösségépítő” címet. A kitüntetést lakossági ajánlások által nyerik el azok a lelkes közösségépítők, akik nap mint nap sokat tesznek a közösségük épüléséért.

 
A szakmai programok között a legnépszerűbb téma a „Gyertek hozzánk vendégségbe!” elnevezésű esemény, ahol az intézmények közösségei, a különböző körök, társulások, klubok játékos formában, közös tevékenység során mutatkoznak be egymásnak.

 
Hasonlóan fekapott javaslat a „Szakmai közösségek bemutatkozása”. A kulturális intézmények szakmai fórumokat, műhelymunkát, workshopot, előadásokat szerveznek, amelynek témája a közösségi élet szervezése, az intézményi nyitottság és nyitás lehetőségeinek megbeszélése.