Bejegyzések

Csatlakozzon a Közösségek Hetéhez!

Közösségek Hete – 2018. május 7-13.

„Együtt lenni, együtt tenni jó!”

Felhívás a rendezvénysorozaton való részvételre

 

Második alkalommal hirdeti meg a Közösségek Hetét a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás  kiemelt projekt keretei között a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma.

Rendezvénysorozatunkkal a közösségi kezdeményezések erejét, a társadalmi együttműködés és a lakosság aktív szerepvállalásának örömét kívánjuk láthatóvá tenni, melyre idén megújult programstruktúrával 2018. május 7. és 13. között kerül sor.

 

A rendezvénysorozat középpontjában 2018-ban a közös tervezés és cselekvés áll, ezért a résztvevőket olyan programok megvalósítására szeretnénk buzdítani, amelyek valamilyen közösségi akciót, egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenységet valósítanak meg.

Idén ünnepeljük a Kulturális Örökség Európai Évét, amelynek gondolatiságához és céljaihoz a Közösségek Hete is kapcsolódik. Ezért olyan programok megvalósítását várjuk, melyek ráirányítják a figyelmet Európa, s ezen belül hazánk gazdag és sokszínű kulturális örökségére, helyi értékeink megóvásának szükségességére.

 

Milyen programmal lehet jelentkezni?

Csatlakozni bármilyen programmal lehet, amely képviseli a Közösségek Hete eszmeiségét. Fontos, hogy a rendezvények ráirányítsák a figyelmet a közösségi kezdeményezésekre, a közösségekben rejlő értékekre, az idei év központi üzeneteire. A jelentkezők szakmai és közönségprogramokat önállóan vagy egymással karöltve a hét bármely vagy akár minden napjára is szervezhetnek.

Inspirációk, ötletek, javasolt tematikák 2018-ban ide kattintva olvashatók.

 

Kik csatlakozhatnak?

Közösségek, civil szervezetek, kulturális intézmények, települések jelentkezését várjuk, hogy színes programjaikkal gazdagítsák a Közösségek Hete rendezvénysorozatot. Az intézményekben működő vagy hozzájuk köthető baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, továbbá hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, jótékonysági szervezetek, sportklubok, egyéb közösségek részvételére is számítunk. Egyaránt várjuk formális szervezetek és informális közösségek csatlakozását.

 

Hogyan csatlakozhatnak a Közösségek Hetéhez?

A közösségek, szervezetek, intézmények a rendezvényre a regisztrációs felületen jelentkezhetnek a Közösségek Hetéhez kapcsolódó programtervezetük benyújtásával. A regisztrációval egyúttal elfogadják az együttműködés feltételeit, amelyben vállalják a regisztrált program megszervezését, és hogy az eseményt kizárólag az erre a célra, központilag legyártott plakátokkal, illetve a www.kozossegekhete.hu oldalról letölthető, szerkeszthető plakát- és szórólapsablobokkal népszerűsítik. Az együttműködés feltételeit részletesen ide kattintva olvashatják el.

A regisztráció elfogadása után lehet majd a Közösségek Hete honlapjára a programokat feltölteni, amelynek menetéről a későbbiekben küldünk részletes tájékoztatást. A rendezvény leírása a program jóváhagyása után jelenik meg a Közösségek Hete honlapján, a regisztráció lezárása után, április második felében.

 

Milyen médiakampány segíti a Közösségek Hetét?

A Cselekvő közösségek projekt költségvetéséből országos kommunikációs tevékenységgel támogatjuk a rendezvényt, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyi eseményekre, közösségekre, intézményekre, lehetőséget teremtve a bemutatkozásra és tevékenységeik népszerűsítésére. Az egységes megjelenés biztosításához a központilag elkészített plakátok mellett szerkeszthető plakát- és szórólapsablonokat is rendelkezésre bocsájtunk, melyeket a résztvevők programjaik megismertetésére egyénileg szerkeszthetnek, online terjeszthetnek. A kinyomtatott, biankó plakátokat a Cselekvő közösség projekt mentorhálózatának tagjaitól tudják majd április hónapban átvenni.

A Közösségek Hete honlapon az összes intézményi és közösségi program megtalálható és kereshető. A rendezvény Facebook oldalán is folyamatosan osztunk meg tartalmakat, népszerűsítünk programokat. A rendezvényhez kapcsolódó mobil alkalmazás is segíti a tájékozódást. A vállalt program megvalósításához a közösségeknek, intézményeknek kell forrást biztosítaniuk, erre a projekt nem ad lehetőséget.

 

Jelentkezési határidő: 2018. április 13.

 

További információ:

Pákay Viktória

projekt kommunikációs munkatárs

Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ

e-mail: kozossegekhete@gmail.com

Tel.: +36 70 456 9436

www.kozossegekhete.hu www.cselekvokozossegek.hu

TOP-felhívás – Csak a nyerteseknek szükséges regisztrálni

A helyi identitás és kohézió erősítése TOP-5.3.1-16 és TOP-6.9.2-16 számú pályázati felhívások a települések, településrészek, térségek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését célozzák.

A pályázatok kapcsán információs szakmai műhelynapot tartott a Cselekvő közösségek projekt 2017. július 4-én Kecskeméten és július 11-én Székesfehérváron. Katona Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium Felhíváselőkészítési Osztályának programirányító referense tájékoztatójában elmondta, hogy a TOP-pályázatok beadásához nincs szükség előzetes regisztrációra.

A pályázati kiírások 6.2 pontjában olvasható a támogatási szerződéshez csatolandó mellékletek listája. A mellékletek sorában a harmadik a „Cselekvő közösségek” kiemelt projekt igazolása, mely szerint a kedvezményezett regisztrálta a projektjét a Cselekvő közösségek online vezetői információs és monitoring rendszerébe.

Felhívjuk az érdeklődők szíves figyelmét, hogy csak a nyerteseknek lesz szükségük regisztrációra. A felsorolt mellékleteket a támogatási szerződés megkötése során szükséges csatolni.

 

A pályázati kiírásokat itt olvashatja el:
https://www.palyazat.gov.hu/top-531-16-a-helyi-identits-s-kohzi-erstse-1
https://www.palyazat.gov.hu/top-692-16-a-helyi-identits-s-kohzi-erstse

 

A TOP-felhívások ügyfélszolgálatának elérhetőségeiről itt tájékozódhat:

Megmozgatjuk az országot a Közösségek Hetén!

Csaknem kilencszáz rendezvény között válogathat az érdeklődő a Közösségek Hetén az ország számos pontján. A 2017. május 8. és 14. között meghirdetett rendezvénysorozat olyan programoknak ad teret, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre.

Április 25-én lezárult a Közösségek Hete regisztrációja. Minden megyéből szép számmal csatlakoztak a rendezvénysorozathoz. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyéből érkezett a legtöbb jelentkezés. A hét minden napjára rendeztek programokat, de csütörtökön, pénteken és szombaton tartják a legtöbb Közösségek Hete rendezvényt.

Ízelítő a programkínálatból:

Önkéntesek által ajánlott múzeumi útvonalakat látogathat végig az érdeklődő a Magyar Nemzeti Galériában. Négyezer darab kis monogramos téglát készítenek Orosházán, amelyekből később egy mini középkori templomot fognak felépíteni. A szentendrei Skanzen portáin néptánc- és énektanítás, játék- és népviseleti bemutató lesz.

 
Európa leghosszabb főutcáján, Miskolcon angol nyelvű idegenvezetéssel rendeznek helytörténeti sétát vidám, játékos formában. A Zala megyei Gelsén a hímző kör életébe nyer betekintést az érdeklődő. A Győr-Moson-Sopron megyei Écsen a betelepülőknek szervezik meg a „gyüttmentek” bemutatkozó estjét egy Ki Mit Tud? keretében. Mosonmagyaróváron vásári komédiával fűszerezett népi vásárt rendeznek.

 

A programok és a  helyszínek között ezen a honlapon válogathat: www.kozossegekhete.hu

Meghosszabbított határidő! Április 25-ig lehet még jelentkezni a Közösségek Hetére!

A nagy érdeklődésre való tekintettel április 25-ig meghosszabbítottuk a Közösségek Hete regisztrációjának határidejét!

Az utóbbi pár napban rengeteg megkeresést kaptunk, hogy lehet-e még jelentkezni a rendezvénysorozatra, ezért szeretnénk újabb lehetőséget biztosítani a közösségeknek, szervezeteknek, intézményeknek, hogy részt tudjanak venni a Közösségek Hetén.

Eddig 1200 programidőpontban közel 800 programmal jelentkeztek országszerte a lelkes közösségek és intézmények. 

 Április elején hivatalosan is munkába álltak kulturális közösségfejlesztő mentoraink, akik mindent megtesznek azért, hogy megismertessék megyéjükben a rendezvényt. Sok szervezethez, közösséghez így csak most jutott el a jelentkezés lehetőségének híre.

 

A felhívás itt olvasható, inspirációk, ötletek itt találhatóak, regisztrálni pedig itt lehet. 

Március 31-ig még lehet programokat regisztrálni a Közösségek Hetére!

Ezen a héten még lehet programokat regisztrálni a Közösségek Hete rendezvénysorozatra. Március 31-ig még várjuk közösségek, intézmények, szervezetek jelentkezését a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket kifejező, a figyelmet a helyi kezdeményezésekre és a nyitott társadalomra ráirányító rendezvényekkel.
A közösségi összefogást ünneplő, a Cselekvő közösségek projekt keretében 2017. május 8-14. között első ízben megrendezett Közösségek Hetére országszerte eddig közel 180 programgazda csatlakozott több száz közösségi eseménnyel. A programok témájukat és jellegüket tekintve éppoly széles palettán mozognak, mint az őket szervező közösségek, szervezetek és intézmények: a programkínálatban szerepel többek között játszóház, élő múzeum, olvasótalálkozó, irodalmi műsor, koncert, vetélkedő, majális, településfelfedező séta, geotúra, szakmai műhelynap, nemzetiségi kavalkád, és még sok minden más.

 

A felhívás itt olvasható, az ötletek, inspirációk pedig itt találhatóak.

Online jelentkezés itt lehetséges. 

Tegyük igazi ünneppé a Közösségek Hetét, mutassuk meg a közösségek sokszínűségét és a közösségi cselekvés társadalomfejlesztő hatását!

 

További információ:

Pákay Viktória
projekt kommunikációs munkatárs
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ
e-mail: kozossegekhete@gmail.com
Tel.: +36 70 456 9436
www.cselekvokozossegek.hu

Kétszázötven előzetes programregisztráció a Közösségek Hetére

Március első hetéig összesen 77 közösség jelezte csatlakozási szándékát a Közösségek Hete elnevezésű programsorozathoz. Eddig 147 programot regisztráltak a közösségek, amelyeken összesen 250 különböző időpontban vehetnek részt az érdeklődők.

A május 8-14. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatra március végéig lehet jelentkezni. Felhívásunk itt olvasható.

Témaötleteket, inspirációkat vázoltunk fel segítségként a rendezvény megvalósításához, és persze más jellegű közösségi programokkal is lehet kapcsolódni a rendezvénysorozathoz. Számos közösség élt a lehetőséggel és választott a megadott témák közül.

 
A három legnépszerűbb programtípus: „Gyertek hozzánk vendégségbe!”, ahol az intézmények közösségei bemutatkozhatnak egymásnak. „A hely, ahol itthon vagyunk” témája helytörténeti sétára invitál, és a település történetét kívánja bemutatni. Hasonlóan közkedvelt program az „Ilyenek voltunk, ilyenek vagyunk” rendezvény is, amelynek keretein belül az intézmények, közösségek bemutatják múltjukat és jelenüket.

 
Várjuk további közösségek csatlakozását a Közösségek Hete programsorozathoz!