Bejegyzések

Varsányban és Felsőtárkányban jártunk

45 nap, 0 óra,  12 perc…. Közeleg a Közösségek Hete! A május második hetében zajló országos rendezvénysorozat idén is várja az intézményeket, civil szervezeteket és közösségeket, hogy izgalmas programjaikkal kifejezzék a közösséghez tartozás örömét.

A héten két olyan települést látogattunk meg, melyek lelkesen csatlakoztak a rendezvénysorozathoz, és jobbnál jobb programokkal készültek.

A közelgő esemény apropóján kameránk elé állt Varsány agilis polgármester asszonya, aki arról beszélt, miért tartják jó kezdeményezésnek a Közösségek Hetét.

A Hagyományőrzők Házában palóc népviseletbe öltözött Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai mutatták be büszkén a 2015-ben felújított, és a közösség részére átadott épületet. Mint megtudtuk, a Hagyományőrzők Háza az egyesület keretein belül működő Muskátli Népdalkör előadásainak, valamint a varsányi hagyományőrzéssel kapcsolatos tárgyak (pl. palóc népviseletbe öltöztetett babák) népszerűsítésének is otthont ad. A Hagyományőrzők Házában helyi termékeket is bemutatnak. Ez jó kiegészítője a Kézműves portán működő „Portéka boltnak”, ahová szintén ellátogattunk.

A falu ovisai és iskolásai is örömmel vettek részt a településüket bemutató forgatáson.

Felsőtárkányban a Művelődési ház programszervezőjét kérdeztük, hogy hogyan zajlott a Közösségek hete tavaly a településen, és mivel készülnek ebben az évben. Tavaly a település az intézményi együttműködés szép példájaként a felsőtárkányi tájházzal és a könyvtárral karöltve több nagyszerű programot szerveztek.