Tavaszi zsongás Gánton

Gánt-bányatelepre, a Fecskepalotába hívta a falu lakóit, a projektben résztvevőket, a volt és visszajáró gántiakat a Szép Jelen Alapítvány április 28-án.

Az egész napos rendezvényen a gánt-bányatelepi közpark, a Fecskepalota környezetét tették rendbe a résztvevők. Volt a tervezett Bányászpihenő területének tavaszi parkrendezése, növényápolás, virágültetés, tavaszi kertszépítés, azaz közösségépítő tavaszi serénykedés. A jól végzett munka után közös, bográcsos ebéd következett, a jó hangulatú, verőfényes közös vasárnapot a mintaprojekt és a Szép Jelen Alapítvány ez évi munkájának, terveinek, a mintaprojekt helyzetének ismertetése, az ehhez kapcsolódó beszélgetés zárta.  

 

A Szép Jelen Alapítvány Emlékőrző bányász utódok címmel indította el mintaprojektjét a Cselekvő közösségek keretén belül.  Az alapítvány, mely a helyi településfejlesztési tervek, munkák összefogója, 1991-94 között adománygyűjtésből, iparosokkal és több száz önkéntessel, közösségi összefogással építette fel a Fecskepalotát. Sikeres működését igazolja, hogy 24 év alatt mintegy 40.000 hátrányos helyzetű vendég pihent, fejlődött helyzetének megfelelő körülmények között náluk.

2015-16-ban kezdődött el az a mozgalom, amely a bányatelepről elszármazott bányászutódokat igyekszik visszacsalogatni a településre, abban az idényben 60 család látogatott haza, és visszalátogatásuk, őseik, múltjuk mementójaként, tisztelegve az elődök előtt 60 emlékfát ültetettek el. A kis parkot azóta is gondozzák, rendszeresen visszajárnak elsősorban az őszi Bányásznapok alkalmával.

A bányász múltat az egykori bánya múzeuma, illetve a szabadtéri geológiai, bauxitföldtani park mutatja be, a személyes emlékek, a személyes bányászsorsok a CSK-mintaprojekt révén a tervezett Bányászpihenőben kerülnek majd bemutatásra. Az áprilisban szervezett program e munka része is. Az ekkor megvalósult feladatok: közös építés-szépítés, a bányász családok emlékfáinak gondozása, virágosítás, a parkoló oszlopainak, kerítésének festése, a meglévő, kis pihenő tetejének felújítása, fűnyírás, tereprendezés.

Az eseményen készült videó: