Titoktündértől a sajtóreggeliig – dunántúli seregszemle

A Dunántúlon is számos rendezvénnyel várják az érdeklődőket a Közösségek Hetén. Csokorba szedtünk néhány, már lezajlott programot Veszprém, Vas és Komárom-Esztergom megyéből.

Zsúfolásig megtelt a Közösségek Hete rendezvénysorozat keddi, szentkirályszabadjai rendezvénye, amelyen a népszerű Titoktündér című gyermekkönyvek írója, Beck Andrea beszélgetett gyerekekkel, nem csak gyerektémákról.

A rendezvénynek helyt adó Napraforgó Ház Családi Napközi fennállásának második szülinapját ünnepelte, ebből az alkalomból a program végén, közösségi kezdeményezésként egy, a szülők által készített tortát szeleteltek fel. Nemcsak a gyerekek, hanem szüleik is igen aktívak voltak, a feltett kérdésekből látszott, hogy az esti meseolvasás során jól megismerték a mesevilág karaktereit, világát. Beck Andrea mesélt a könyvek születéséről, a szereplőkről, arról, hogy a pozitív gondolatok előtérbe helyezése mennyire sok erőt adott számára saját életében, és reméli, hogy a szülők és gyermekek részére is hasonló élményeket biztosítanak a történetek. A szülők és gyerekek is megosztották az írónővel és egymással is a történetekkel kapcsolatos élményeiket. Egy pedagógus arról beszélt, hogy egyre többet használják óvodában, iskolában a könyveket. A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület által szervezett rendezvényen a szerencsés gyerekek Titoktündér könyvvel térhettek haza, és lehetőség volt a saját példányok dedikálására is.

 

Sajtóreggelin mutatta be Ilon Gábor Vas megyei mentorunk a Közösségek Hete megyei programjait május 9-én Szombathelyen.

A rendezvényt a Vasi Civil Információs Centrum szakmai vezetője, Nagy Krisztina azzal a céllal hívta életre, hogy a vasi szervezetek bemutathassák a sajtó képviselőinek nyári programjaikat. Az oszkói Hegypásztor Kör ügyvezetője a 12. Orbán-napi Hegyi Vigadalomról és Vásárról, az őrségi Szalafő Őrállók Alapítvány három vezetője nyári, gyerekeknek szóló táboraikról beszélt. A Soroptimist International Club, Szombathely képviselője Lélekápoló napjuk tervezett programjáról adott számot. Ilon Gábor pedig a Cselekvő közösségek projekt keretében megrendezésre kerülő Közösségek Hete Vas megyei eseményeit foglalta csokorba, kiemelve a szombathelyi rendezvényeket, amelyeket a Berzsenyi Dániel Könyvtár szervez.

A tájékoztató végén a helyi termelői piacról beszerzett árukat lehetett megkóstolni: sajtokat, házi kolbászt, süteményeket, fonott kalácsot, és megszegték a szalafőiek házi kenyerét is.

Jó volt látni, hogy a sajtótájékoztatón három példamutatóan működő, azaz cselekvő és számos önkéntesre építő közösség volt jelen.

 

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat keretében, “Cselekvő Közösségek a Vértes-Gerecse Közösség területén ” címmel szakmai fórumra került sor Naszályon, a Művelődési házban.

Dr. Maszlavér Petra polgármester és Dóra Schamberger, Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség munkaszervezet vezető köszöntője után, Klára Gábor a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat 11 évének tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel, majd Közösségformálás, klubok, amatőr művészeti csoportok működése, működtetése falvainkban címmel elsőként a naszályi tapasztalatokról, eseményekről, programokról volt szó, majd a témában, Salamon Gyöngyi, a környei IKSZT vezetője, Tibor Csabán a tardosi IKSZT vezetője és Horváthné Elbert Mária, a lovasberényi IKSZT vezetője beszélt. A Tájházakban rejlő közösségfejlesztési lehetőségekről Ferenc Németha vértesszőlősi Közösségi ház vezetője szólt. Ebédszünetben Anetta Molnárné fazekasmester, népi iparművész tartott korongozó bemutatót az IKSZT teraszán. Délután József Nieszner, Héreg község polgármestere fotókkal illusztrálva mutatta be Héreg község kulturális és közösségi életét, majd a fórumot Török Béla, naszályi református lelkész előadása zárta, melyben az egyházak megújító közösségszervező szerepéről beszélt. A programsorozat ősszel folytatódik, amikor is a LEADER pályázati lehetőségekről lesz szó. Köszönet a Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezetének, munkatársainak a szakmai programért: Dóra Schamberger; Gitta Schuszter, Fanni Áy projekt menedzsereknek. Külön köszönet a kiállítóknak: a környei Nő Klub; valamint a lovasberényi IKSZT és a Színkör Kulturális Egyesületnek.