Történelem, hagyomány Pitvaroson

„Pitvaros község fiatal település, mely az Alföld betelepítésének utolsó szakaszában keletkezett, mégpedig a kincstári kamara birtokán. Több mint 100 nagylaki szlovák család alapította, 1816 márciusában. Kezdetben nem volt önálló község, csak egy ideiglenes szálláshely. Önálló településsé 1835ben vált, amikor létrejött Pitvaros község és egy önálló egyházközség paplakkal.” 

  ( Michal Kozuch, Juraj Majo, Branislav Krnác, Sallainé Szuda Zsuzsanna,Anna Kakvicová, Miroslav Kozuch: Pitvaros a régmúlt idők tükrében, 2015: 12. oldal)

A Mintaprojekt tartalmát egy, a településen végbement történelmi változás ihlette meg. Az első írásos emlékek Pitvarosról 1470 évtől lelhetőek fel. A török hadjárat miatt 1552-től a falu elnéptelenedett. 1816-tól evangélikus szlovák családok által lett újra lakott. 1843-ban területeinek kétharmadát elveszítette, mert lakosai nem akartak dohányt termeszteni, így azokat elvették. Ezen területekből két másik települést alapítottak, Ambrózfalvát, és Csanádalbertit. 1947-ben a község etnikai összetétele jelentősen megváltozott, 2000 szlovák költözött el a Felvidékre. Az áttelepítéssel 1300 magyar költözött be Pitvaros üresen maradt házaiba. Azóta eltelt 70 év, a fejlődéssel, a demográfiai jellemzők változásával az akkori idők emlékei letűnni látszóban vannak.

A mintaprojekt célja a település történelmi és emocionális helyzetének ismeretében a személyes kontaktusok gyakoriságának növelése a lakosok között, a régmúlt idők sérelmeinek feldolgozása és megismerése, valamint az empátiás és toleráns készségek fejlesztése, az emberek érzékenyítése. 

Történelem, hagyomány Pitvaroson mintaprojekt kisfilm (rövid)

Történelem, hagyomány Pitvaroson mintaprojekt kisfilm (hosszú)

Történelem hagyomány Pitvaroson kiadvány