Ez a MI NAPUNK! – Fürgeden jártunk…
A Cselekvő Közösségek mintaprojekt felhívását Fürged és Iregszemcse nyerte el Tolna megyében. Fürgeden május óta közösségi tervezéssel álmodták meg a helyi Víztorony belső funkcióval való ellátását.
Fürged a Somogy-Tolnai dombvidék és a Mezőföld találkozásánál fekszik. Épített látnivalói közé tartozik a kastély (amely felújított állapotban művelődési házként funkcionál) illetve a víztorony.
Fürgedet kb. 700 fő lakja, s miután hátrányos helyzetű településnek számít, az itt élők életminőségének javítása céljából különösen fontos a közösség, illetve a közösségi élet fejlesztése.
A tervezés folyamtában a rengeteg ötlet vetődött fel, hogy vajon mire is lehetne használni a Víztorony épületét. Végül a helytörténeti kiállítóhely mellett döntöttek a helyiek.
Az elhatározást tett követte, és augusztus 4-én a fürgedi közösség nagy örömére megnyílhatott a Vas Gereben Emlékkiállítás.
Vas Gereben fügedi születésű író, akinek munkája révén betekinthetünk a 19. sz-i fürgediek életébe.
A kiállításban közreműködtek:
- Illyés Gyula Megyei Könyvtár
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Fürged Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
- Fürged Község Önkormányzata
- Fürged Nemzetiségi Roma Önkormányzata
- Bartók Béla Művelődési Ház.
Az augusztus 4-i kiállítást Barkóczi József Fürged község polgármestere nyitotta meg, köszöntőt mondott Dr. Arapovics Mária, a Cselekvő Közösségek projekt egyik szakmai vezetője.
Ez a nap azért is volt emlékezetes a fürgediek számára, mert a MI NAPUNK rendezvény keretében módjuk volt meghívni a Fürgedről elszármazottakat is, ezzel is erősítve a régi és mai fügediek helyi identitását.
a a